2023. május 22.
„Minden gólért, helyzetért meg kellett harcolnunk”
Az egyik elsődleges célját, a bennmaradást elérte női U19-es kézilabdacsapatunk az NB I/B-ben.

Talán az eddigi legerősebb NB I/B-s női kézilabda-bajnokságban szerepelt akadémiánk U19-es együttese, hiszen a korábbi Keleti és Nyugati csoportot összevonták, a tizenhat csapatos mezőny (a Pénzügyőr szezon közben visszalépett a küzdelmektől) ezáltal rendkívül sűrű lett.

Az Illés Márton vezette társaságnak öt győzelem, hét döntetlen, valamint tizenhat vereség a mérlege az évadban, vasárnap a már biztosan bajnok Vasas ellen zárta a szezont, és szépen hely állt, csupán kétgólos vereséget szenvedett (25-27). Az egész idényben mutatott teljesítményről vezetőedzőnk beszélt.

– Nehéz volt, minden héten nagyot küzdöttünk. Nemcsak minden pontért, hanem minden gólért és helyzetért meg kellett harcolnunk, de közben éppen emiatt nagyon hasznos is volt ez a szezon. Fontos volt, hogy a lányok azt is sikerként éljék meg, ha esetleg nem szerzünk pontot, de meccsről meccsre javulunk a játékban. Annyiban szerencsénk volt, hogy két-három vesztes mérkőzés után rendre végrehajtottunk egy-egy bravúrt, emellett pedig a saját korosztályukban, az ifibajnokságban láthatták, mekkorát léptek előre.

A lányok a tizenharmadik helyen zárták a bajnokságot, ami azt jelenti, hogy a következő évadban is az NB I/B-ben szerepelhet U19-es együttesünk. De van, ami még ennél is fontosabb.

– A bennmaradás volt az egyik elsődleges célunk, ilyen fiatal csapattól ez nem is volt feltétlenül elvárható, ezért óriási eredménynek tartjuk. Talán ennél is fontosabb, hogy a felnőttcsapatba nemcsak felkerültek játékosaink, hanem meg is állták a helyüket, volt, aki ott is ragadt. Ráadásul többen szóba kerültek már a következő idény keretével kapcsolatban is.

Viszont nincs vége még a mostani szezonnak sem, hiszen az ifjúsági bajnokságban szinte ugyanezzel a kerettel szereplő alakulatunk már biztos résztvevője az évad végi (június 2-3.) négyes döntőnek.

– Biztos, hogy hatalmas motivációval érkezünk majd arra az eseményre is, főleg a bennmaradás kiharcolása után. Innentől kezdve minden meccs ajándék, de természetesen sportolók vagyunk, és azért megyünk, hogy megnyerjük a Final Fourt. Azt szeretném, hogy a lányok élvezzék ki minden pillanatát, sokan nagyon régóta játszanak itt, és vannak olyanok, akiknek ezek lesznek az utolsó meccsei a csapatban. Szeretnénk kihozni a négyes döntőből is a maximumot, s ezzel megkoronázni ezt a szép szezont.

Cikkajánló

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

Április 14-én búcsúztatják Csizmadia Csabát

Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.

Ott vagyunk a budapesti négyes döntőben!

Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.

Győzelemmel kezdtünk az ifi BL-ben

Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin