A hétvégén értek véget U15-ös kézilabda-bajnokság küzdelmei, és jobban nem is szerepelhettek volna akadémiánk együttesei, hiszen mind a fiúk, mind a lányok mezőnyében ferencvárosi aranyérem lett a vége.
A fiúcsapat vezetőedzője, Bari-Nagy Lajos elégedetten nyilatkozott az egész éves munkáról, miután együttese a Pick Szegedet megelőzve, kis híján százszázalékos mérleggel nyerte meg felsőházi rájátszást.
– Elég jó korosztályról van szó, a csapat magja már évek óta együtt játszik, az egy-két érkező pedig jól beilleszkedett. A 2008-asok jövőre lesznek serdülőválogatottak, és az egész évadban zajló kiválasztón még kilenc játékosunk érdekelt, ami szintén nagyon jó visszajelzés. A legfontosabb, hogy jó játékosokat neveljünk akár az NB I-be, akár a felnőttválogatottba, de azért természetesen az eredmény is számít, egy vereséggel hoztuk le a bajnokságot, az utolsó, számunkra tét nélküli Veszprém elleni meccsen kicsit nehéz volt már tűzben tartani a társaságot, ezért kaptunk ki a végén.
Trénerünk elmondta, szerinte miben emelkedett ki együttese a korosztályos mezőnyből.
– Rendkívül alázatos ez az együttes, az edzésmunka kifogástalan volt végig, csak sérülés és betegség miatt hiányoztak a játékosok az edzésről. A korosztály előző edzői remek alapot adtak a gyerekeknek, a pályán kívül is nagyon jó viszonyt ápolnak egymással, és az sem mellékes, hogy imádnak a Ferencvárosban játszani. Az iskolában is szépen helyt állnak, ami azért fontos, mert a mai élsportban már fejben is nagyon ott kell lenni.
A Pádár Ildikó vezette lányegyüttes szintén hibátlan alapszakasszal jutott a felsőházba, amelyben a Győrt megelőzve lett aranyérmes.
– Nagyon szépen dolgozott a csapat egész évben, számítottunk rá, hogy a felsőházban már nehezebb meccseink lesznek, de végig jól küzdöttek a lányok, ennek köszönhetjük a sikerünket. Szerintem minden területen léptünk előre, az összes edzésen mérjük a gyerekeket, az ott kapott eredmények is remekül mutatják a játékosok fejlődését. Akár korábban is bebiztosíthattuk volna az aranyérmet, de vesztettünk pontokat, így az utolsó dupla meccsre maradt a döntés, ezek közül a másodikat a Győr veresége miatt már tét nélkül játszhattuk le. Annak viszont nagyon örülök, hogy a lányok ennek ellenére felpörögtek a Debrecen elleni találkozóra is, és győzelemmel zárták a szezont.
AZ FTC KÉZILABDA AKADÉMIA U15-ÖS FIÚ BAJNOKCSAPATA:
Csáki Zoltán (csapatkapitány), Árkos Ádám, Burány Mihály, Hargitai Levente, Juhász Milán, Király Patrik, Kiss Márk, Kuti Zoltán, Lantos Áron, Lobitz Adorján, Mihály Zalán, Muhi Ádám, Paczulák Dominik, Síró Máté, Sütő Gergő, Szilléry Dániel, Tarjányi Dániel, Krakomperger Ádám
AZ FTC KÉZILABDA AKADÉMIA U15-ÖS LÁNY BAJNOKCSAPATA:
Kenéz Kata (csapatkapitány), Bajnok Szófia, Csaja Bernadett, Égi Panka, Hajnal Fanni, Jenei Viktória, Kassa Fruzsina, Kockás Viktória, Kocsis Emma, Kozma Liza, Kurucz Nikolett, Morócza Mira Málna, Mózes Fanni, Nagy Dorka, Olajos Anna, Szigeti Blanka, Szőri Zsófia, Vajda Doris, Hoffman Hajnalka
Pénteken tartották az elődöntőket az utánpótlás négyes döntőkön – egy győzelem és két vereség a mérlegünk.
Péntektől jön a hazai utánpótlás kézilabdaszezon csúcspontja – három ferencvárosi csapat részvételével.
Az egyik elsődleges célját, a bennmaradást elérte női U19-es kézilabdacsapatunk az NB I/B-ben.
Szombaton akadémiánk és a Turai Torna Club szervezésében tartottunk bemutatót a helyi fiataloknak.
A következő tanévtől az FTC Kézilabda Akadémia szakmai felügyelete mellett indul kézilabda oktatás Turán.
Mindhárom lány korosztályos kézilabda-válogatott FTC-játékosokkal a soraiban játszott felkészülési meccseket.
Akadémiánk U18-as és az U16-os fiúcsapata is az élmezőnyben foglal helyet. Edzőnket, Kende Pétert kérdeztük.
A tavaszi hajrára fordulnak a felnőttbajnokságok, az NB I/B-s, illetve NB II-es együtteseink edzőit kérdeztük.