2026. január 15.
Nagy lesz a verseny az U16-os csapatba kerülésért
A harmadik kiválasztó célja az volt, hogy a kiszemelt kézilabdázók valódi akadémiai közegben bizonyítsanak.

A most meghívott tíz fiatal részt vett már két, központilag szervezett kiválasztón, amelyeken a szakmai stáb felfigyelt rájuk, és további fejlődési lehetőséget látott bennük. Ennek jegyében szervezték nekik ezt a harmadik, immár klubon belüli kiválasztót, amelyen együtt edzettek a jelenlegi ferencvárosi preakadémiásokkal, akik szintén a következő idénytől válhatnak akadémistává. Így a kiszemelt játékosok nem elszigetelt környezetben, hanem az akadémia mindennapjait leginkább tükröző közegben mutathatták meg magukat.

– Most összeengedtük a kiválasztókon jól teljesítő gyerekeket a sajátjainkkal, vagyis a Kende Péter által irányított preakadémiás csapattal – mondta Bari-Nagy Lajos, az U16-os csapat vezetőedzője. – Ilyenkor nagyon jól látszik a kontraszt: ki az, aki megüti a szintet ebben a közegben, és ki az, aki nem. Egy korábbi kiválasztón lehet, hogy valaki ügyesnek tűnt, de nem mindegy, milyen környezetben teljesít. Lehet, hogy egy gyengébb közegből kimagaslik, de amikor bekerül a mi rendszerünkbe, ott már egészen más kihívásokkal szembesül.

A vezetőedző szerint nemcsak az érkezőknek fontos ez a visszajelzés, hanem azoknak is, akik már a Fradi preakadémiáján vannak, hiszen szűkíteni kell a kereten az akadémiai év megkezdése előtt, ami nagyon nehéz döntésekre kényszeríti a szakmai stábot.

– Az is lényeges volt, hogy a nálunk lévő gyerekek is lássák, semmi sincs garantálva. Lesz olyan, akinek adott esetben megköszönjük a munkáját. Most egy nagyjából harminc fős keretünk van, plusz a tíz srác, akit megnéztünk a kiválasztókról, ebből kell majd egy huszonnégy fős létszámot kialakítani. Ezért volt fontos ez az alkalom is, hogy Fradi közegben, belülről meg tudjuk nézni, kiben mi van, hogyan reagál a terhelésre.

A kiválasztás során nem kizárólag az aktuális játéktudás számít, hanem jóval összetettebb szempontok alapján születnek meg a döntések. Bari-Nagy Lajos szerint ebben a korban különösen nagy jelentősége van a hozzáállásnak és a munkához való viszonynak.

– Mindig a munkában és az alázatban hittem – hangsúlyozta a vezetőedző. – Egy középszintű játékos hosszú távon a szorgalmával és az akaratával sokszor többre viheti, mint egy nagyon tehetséges, aki nem tesz bele mindent. Előbb-utóbb az kerül előrébb, aki hajlandó áldozatot hozni.

A hozzáállás mellett ugyanakkor az adottságok is egyre nagyobb szerepet kapnak a modern kézilabdában, amit a kiválasztási folyamat során sem lehet figyelmen kívül hagyni.

– Nem véletlenül végzünk különböző méréseket, például antropometriai felméréseket – tette hozzá. – A mai kézilabdának megvannak a maga követelményei, egy belső poszton játszó játékos bizonyos magasság alatt már nagyon nehezen tud érvényesülni. Ezeket a szempontokat is mérlegelni kell, bármennyire nehéz is.

A döntések súlyát az is jól mutatja, hogy nem rövid távra szólnak, hanem évekre határozzák meg a fiatalok útját, sőt adott esetben emberi sorsokat befolyásolnak.

– Ez nem fél évre szóló döntés, hanem hosszú távú elköteleződés. Ez a korosztály igazi vízválasztó előtt áll, egy-két éven belül eldől, ki bírja a terhelést, ki üti meg azt a szintet, és ki milyen utat választ. Van, akinél a tanulás kerül előtérbe a sport mellett, és van, aki a sportot részesíti előnyben. A kiválasztón is láttunk több biztató teljesítményt, voltak olyan gyerekek, akik egyértelműen megmutatták, hogy érdemes velük hosszabb távon is számolni. Most majd Mihály Attila, az FTC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója az edzői stábbal közösen leül, és meghozza ezeket a rendkívül nehéz döntéseket. Nem könnyű folyamat, de része annak az útnak, amely az akadémiára vezet.

Cikkajánló

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

Április 14-én búcsúztatják Csizmadia Csabát

Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.

Ott vagyunk a budapesti négyes döntőben!

Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.

Győzelemmel kezdtünk az ifi BL-ben

Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin