2023. január 13.
Négy tornát is nyertek már a szezonban az U12-es fiúk
Nagyszerű szezont fut U12-es fiú kézilabdacsapatunk, a négy tornagyőzelemről edzőnket, Mátrai Nórát kérdeztük.

Nem túlzás kijelenteni, hogy eddig százszázalékos szezont fut U12-es fiú kézilabdacsapatunk, amely a mögöttünk hagyott hónapokban négy tornán is aranyérmesként zárt.

Egy hónappal a felkészülés kezdete után szeptember elején a pécsi meghívásos tornán nagy várakozást követően a házigazda mellett a Pick Szeged és a veszprémi Éles Kézisuli gárdáját is maga mögé utasította együttesünk. Aztán október végén következett az Üstökös Kupa, amelyen szintén veretlenül lett első a társaság.

Decemberben pedig egy hétvégén két viadalon is érdekeltek voltak a fiúk: előbb a győri háromcsapatos tornán, majd pedig a Ferenczy Kupán koronázta aranyérem a teljesítményüket.

A különleges sorozatról az együttes edzőjét, Mátrai Nórát kérdeztük, aki a gárda jelentős részével már óvodás kora óta együtt dolgozik.

– Bár tudom, kivételesen tehetséges, nagyon elhivatott csapatról van szó, még engem is meglepett, hogy mind a négy tornán győztünk. Ez az első olyan korosztály, amelyben számolják már az eredményt, és a gyerekek nagyon várták már, hogy az eddigi, öt-hat évnyi munkájukat kupával, kupákkal is megjutalmazzák. Nekik igenis számít az eredmény, és az is, hogy milyen játékot tesznek ki a pályára.

A trénert arról is kérdeztük, hogy szerinte mi legfontosabb feladatuk az U12-es korosztályban.

– Eddig arra fektettük a hangsúlyt, hogy megkapják az alapokat. A mostani szezonban viszont már a fizikális és a mentális felkészülésre is figyelnünk kell. Arra, hogy milyen a hozzáállásuk, hogy tudják, mit jelent a Ferencvárost képviselni, illetve hogyan kell egy tornán viselkedni, miként kell csapatban működni. Úgy gondolom, ezek már ebben a korban nagyon fontos tényezők.

A fiatalok közben az U13-as bajnokságban is szerepelnek, valamint természetesen tervben vannak még további tornák az idényben, így egyáltalán nem biztos, hogy az aranyérmek száma megáll négynél.

Cikkajánló

Vereséget szenvedtünk az ifi BL bronzmeccsén

Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.

Óriási fordulatok után kaptunk ki az elődöntőben

Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.

Szombaton kezdődik az ifi BL FINAL4

U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.

Idén nyáron is lesz Fradi kézilabdatábor

Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.

Íme, a spéci ajándék a BL Final4-ba jutó kéziseinktől!

Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin