2025. december 4.
Nem sikerült a pontszerzés a PLER ellen
Az U18-as és az U20-as férfi csapatunk is vereséget szenvedett a BUD Arénában.

Két százszázalékos csapat találkozott az U18-as bajnokság tizedik fordulójában a BUD Arénában. Nem kezdett jól csapatunk, hiszen a tizenegyedik percben még nem talált a kapuba, az ellenfél viszont négyszer is megtette ezt, és Iváncsik Tamásnak időt is kellett kérnie. A Fradi ezt követően fokozatosan magára talált, Krakomperger Ádám és Furka Máté vezérletével a 16. percre sikerült is kiegyenlíteni, majd a szünetre már háromgólos előnnyel mehetett csapatunk. A második félidő aztán még rosszabbul kezdődött, mint az első, az első tíz percet 8-2-re vesztettük el, és innen már nem tudott még egyszer megújulni a csapat, így elszenvedtük első vereségünket a bajnokságban.

– Nagyon szerettük volna megnyerni ezt a mérkőzést – mondta a tizenegy védést bemutató Dobó Zalán. – A védekezésünkben voltak hiányosságok, ezen a jövőben muszáj javítanunk, támadásban sok volt a technikai hiba, az ellenfél kapusa pedig extra napot fogott ki, innen is gratulálok neki. Mindkét félidőt rosszul kezdtük, de utána megmutatta a csapat, hogy van karaktere, sajnos a mérkőzést végül nem sikerült megnyerni. A legfontosabb, hogy tanuljunk a hibáinkból, és ne kövessük újra ezeket.

A második mérkőzésen az U20-asok a huszonötödik percig fej-fej mellett haladtak a hazaiakkal, akik aztán két perc alatt egy 4-0-ás futással elléptek, és háromgólos előnnyel kezdhették a második félidőt. A második félidőben támadásban továbbra is eredményes volt a csapatunk, Elter Donát és Konczos Máté felváltva lőtte a gólokat, és Kovács Boldizsár is többször fontos pillanatban talált be, Szénási István vezetőedző pedig megpróbálta a hét a hat elleni játékot is. A mieink a játékrész több szakaszában felzárkóztak egy gólra, de az egyenlítés mindig elmaradt, a PLER pedig már nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

– Sosem jó érzés elveszíteni egy rangadót – kezdte a 8 gólig jutó Konczos Máté. – Úgy gondolom, hogy nem volt feltétlenül négy gól a két csapat között, feszesebb védekezéssel, támadásban pedig jobb helyezkihasználással meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Nagy taktikai csata volt, a hét a hat elleni játékkal is próbálkoztunk, megvoltak a helyzeteink, és védekezésben is voltak jó pillanataink, de összességében több kell egy ilyen rangadón. Tavasszal, hazai környezetben megpróbálunk visszavágni.

December 3., szerda

BUD Aréna,  FU18, 10. forduló
PLER-Budapest – FTC KA 30-27 (12-15)
Gólszerzők: Furka 10 (2), Mihály 6 (1), Krakomperger 4, Tóth 3, Gyalog 2, Dósa 1, Albert 1.

BUD Aréna, FU20, 10. forduló

PLER-Budapest – FTC KA 38-34 (18-15)
Gólszerzők: Konczos 8 (1), Elter 7 (2), Kovács B. 6 (2), Gál 4, Tarjáni 3, Győri 2, Síró 2, Kovács P. 1, Ágh 1.

Cikkajánló

Kettős sikerrel búcsúztak az évtől fiúcsapataink

Fiú U18-as és U20-as kézilabdacsapatunk is nagy különbséggel győzte le az Algyőt.

Akadémistánk is ott volt az EHF kiválasztottjai között

Akadémiánk játékosa, Szigeti Blanka egyedüli magyarként vett részt az EHF tehetségprogram idei állomásán.

Balogh Ádám: „Lelkileg is fölénybe kerültünk”

Az idény eddigi legnagyobb bravúrját hajtotta végre U20-as csapatunk, amikor legyőzte a dobogón álló Vecsést.

A követő emberfogást is jól kezelték az U16-osok

Koczkás Viktória, Táder Luca és Tóth Dániel is elmondta véleményét az elmúlt hétvége mérkőzéséről.

Születésnapi ajándékot adott edzőjének az ificsapat

Krasznai Zsófia és Jeszenszki Petra is véleményt formált a legutóbbi mérkőzésről és a teljesítményéről.

"Stabil védekezésre és gyors támadójátékra törekedtünk"

Mindhárom meccsünket megnyertük az UP-bajnokságokban, az NB I/B-ben viszont nem bírtunk az Egerrel.

Tizenhárom játékost adunk a női UP-válogatottakba

A korosztályos magyar női kézilabda-válogatottak edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel készülnek a héten.

NB I/B-s dupla sikerrel lett hibátlan a hétvége

Fontos pontokat szereztünk a két NB I/B-s meccsen, tízgólos győzelem az NB II-ben és Angyalföldön.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin