Az elmúlt két év sikerére alapozva a mostani szezonban is megtartják a kézilabda-akadémiák központi kiválasztóját, és a budapesti fordulónak természetesen ezúttal is az FTC Kézilabda Akadémia adott otthont.
Az érdeklődés pedig minden korábbit felülmúlt, a lányok keddi rendezvényén 106 fiatal játékos (2010 és 2011 között született kézilabdázók) vett részt – ezzel a budapesti esemény volt a „legnépszerűbb” az első fordulóban –, míg a fiúknál 82 játékos mutathatta meg tudását a Népligeti Faházban.
A játékosoknak különleges élmény jelenthetett, hogy az egyes programok végén találkozhattak felnőttcsapataink játékosaival: kedden Béatrice Edwige, Laura Glauser, Klujber Katrin és Papp Dorka, csütörtökön pedig Ónodi-Jánoskúti Máté, Csörgő Kristóf, valamint Juhász Ádám látogatta meg őket.
Akadémiánk szakmai igazgatóját, Mihály Attilát kérdeztük a kiválasztóról.
– Örömteli, hogy ilyen sok gyerek jelentkezett az akadémiai kiválasztóra, mert ez bizonyítja, hogy mind a sportág, mind az akadémiai rendszer nagyon népszerű. Úgy gondolom, minden akadémia talált magának olyan sportolót, akivel szívesen dolgozna.
Az első fordulós programok végeztével a folytatás néhány hét múlva következik: a lányok második fordulóját november 18-án, a fiúkét december 2-án tartják, egyaránt Balatonbogláron.
Akadémiánk kézise többhónapos kihagyás után már három mérkőzésen pályára is léphetett.
Időntúli hetessel nyert rangadót férfi NB I/B-s csapatunk, a női NB I/B-ben viszont egy góllal kikaptunk.
Két korosztályban is legyőztük a Vasast, este pedig az U20-as fiúk a Dabas ellen nyertek nagy csatában.
Kézilabda-akadémiánk beállója a szezon hátralévő részében az NB I-es Budaörs együttesét erősíti.
Rekordszámú jelentkezővel rendeztük meg a Népligetben az idei leány akadémiai kiválasztó budapesti állomását.
Fülöp-Soponyai Natasa hét gólt lőtt, fontos mérkőzést nyert meg a másodosztályban női ifjúsági csapatunk.
Kézilabda-akadémiánk U16-os fiúegyüttese az Akadémiai Tornán és a PLER-kupán is játszott a hétvégén.
U16-os csapatunk két tornán is részt vesz, az NB I/B-ben pedig mindkét együttesünk rangadót vív.