A női utánpótlás-válogatottak felkészülési mérkőzései miatt csak a fiúk léptek parkettára az elmúlt héten. Szerdán a Békési FKC ellen játszott U18-as és U20-as csapatunk is. Az első meccsen a Népligeti Faházban a fiatalabbak az első perctől koncentráltan és lendületesen játszottak. Bár a mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, a hetedik percben már 7-2-re, a félidőben pedig már tizennégy góllal vezetett Iváncsik Tamás csapata. A második félidőre sem változott a játék képe, és végül 46-29-re nyerte meg csapatunk az összecsapást. Az U18-as bajnokságban kilenc forduló után is még hibátlan az együttes, akárcsak az a PLER, akivel a következő fordulóban idegenben találkozunk.
– Iváncsik Tamás mindig azt tanítja nekünk, hogy stabil védekezésre épülő gyors támadójátékra törekedjünk – kezdte Dósa Máté, aki négy gólt szerzett a találkozón. – Ezúttal szerencsére sikerült mindkettőt megvalósítani, és még jó kapusteljesítmény is érkezett, úgyhogy ez volt a győzelem kulcsa. Innentől pedig majd készülünk a PLER elleni meccsre, tudjuk, hogy nehéz lesz, mert jó csapatuk van, ők is keményen és lendületesen játszanak, mint mi, de természetesen nem lehet más a célunk, mint elhozni a két pontot.
Az U20-as csapatnak az Elek Gyula Arénában nehezebben indult a mérkőzés. A vendégek lelkesebben és keményebben kézilabdáztak, mint fiatalabb társaik délután, és az első félidőben jobbára vezettek is, sőt még a szünetre is egy gólt megőriztek az előnyükből. A második félidőben a mieink ötletesebben és gyorsabban is játszottak, mint az első harminc percben, a Békés pedig ezzel már nem tudott lépést tartani. A harminchatodik percben 24-23-as vezetésünknél négy gólt lőttünk egymás után, és gyakorlatilag itt eldöntöttük a mérkőzést. Szénási István csapata a bajnokságban továbbra is harmadik, egy ponttal lemaradva a listavezető PLER mögött, és ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a jobb gólkülönbséggel jelenleg második Pick Szeged.
– Az elején nem tudtuk azon a hőfokon kezdeni a találkozót, mint ahogy az edzők kérték tőlünk, és ahogy mi is terveztük – kezdte Győri Zsombor, aki rontott lövés nélkül szerzett négy gólt. – Főleg a védekezésünkkel voltak gondok, nem tudtuk megoldani az átlövéseiket. A második félidőre úgy érzem, összeállt a védekezésünk, változtattunk a játékunk tempóján, volt egy jó sorozatunk, amikor nem kaptunk gólt, és ez eredményezte ezt a győzelmet.
Szombaton az U16-os csapatunk a Gyöngyöst fogadta, és nagyon hamar eldöntötte a találkozót. A hatodik percben öt, a tizenharmadikban már tíz gól volt az előnyünk. Elöl hatékonyan támadtunk, a mérkőzésen a lövéseink 70 százalékából született gól, míg hátul a jó védekezés mellé jó kapusteljesítmény is társult, mindhárom kapusunk hétszer védett, az ő átlaguk pedig 45 százalék felett volt. Bari-Nagy Lajos csapata ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a Szegeden botló PLER-től a bajnokságban - nyolc győzelem mellett egy szegedi döntetlen szerepel a nevük mellett.
Vasárnap az NB I/B-ben az az Eger érkezett az Elek Gyula Arénába, amely tíz mérkőzésen mindössze egyszer szenvedett vereséget a bajnokságban. A mérkőzés nem indult jól, sőt hat és fél perc után 0-5-nél időt is kellett kérnie Kiss Györgynek. Ez az öt gólos különbség egészen a huszonhetedik percig kitartott, de akkor nagyot küzdve a félidő utolsó három gólját csapatunk szerezte, így 15-17-nél csak kettő volt a hátrány. A második félidő elején aztán következett egy olyan tizenöt perc, amikor semmi sem sikerült csapatunknak, több lövésünk a kapufáról kifele jött, míg az ellenfélnek volt olyan lövése, ami a kapufáról kapusunk hátára, majd onnan a hálóba pattant. Ezt a szakaszt végül 7-1-re nyerte meg az Eger, és ezzel le is zárta a találkozót. A tizenhat csapatos NB I/B-ben tizenegy forduló után a tizenegyedikek vagyunk, de ugyanannyi pontot szereztünk, mint a kilencedik Pick Szeged U21, igaz, ők eggyel kevesebb meccset játszottak.
– Ezen a találkozón nagyjából semmi nem sikerült nekünk – mondta Kovács Pongrác csalódottan a mérkőzés után. – Az egész játékunk valahogy olyan lassú volt, jobban kellett volna pörögni, és akkor talán nem ez a végeredmény születik. Az első félidő végén sikerült például sebességet váltani, jól fel is zárkóztunk, azt kellett volna folytatni, de sajnos most ez nem sikerült.
November 19., szerda
Népligeti Faház, férfi U18, 9. forduló
FTC KA – Békési FKC 46-29 (27-13)
Gólszerzők: Furka, Sarkadi, Mihály (3) 7-7, Fritz 6, Dósa 4 (1), Albert 3, Ördög, Pilinszky, Tóth Dá., Tóth Do, Vladár 2-2, Ádám, Szabó 1-1.
Elek Gyula Aréna, férfi U20, 9. forduló
FTC KA – Békési FKC 43-37 (18-19)
Gólszerzők: Konczos 7 (1), Ágh, Síró 5-5, Császár, Elter (1), Győri 4-4, Lantos, Tarjányi 3-3, Erdei, Gál, Kovács 2-2, Kiss, Varga 1-1
November 22., szombat
Elek Gyula Aréna, fiú U16, 9. forduló
FTC KA – HE-DO B Braun Gyöngyös 52-25 (27-8)
Gólszerzők: Puy 12, Cséplő 8, Kiss, Sipos 7-7, Galavics 5, Albert 4, Gaál 3, Erdei, Hegyi-Éreth, Koleszár 2-2.
November 23., vasárnap
Elek Gyula Aréna, férfi NB I/B, 11. forduló
FTC KA- Eger 23-32 (15-17)
Gólszerzők: Horváth-Garaba 4 (1), Kovács 4 (2), Elter 3, Furka 3 (1), Bodó 2, Oláh 2, Balogh 1, Bredák 1, Győri 1, Puskás 1, Török 1.
Az U18-as és az U20-as férfi csapatunk is vereséget szenvedett a BUD Arénában.
Krasznai Zsófia és Jeszenszki Petra is véleményt formált a legutóbbi mérkőzésről és a teljesítményéről.
A korosztályos magyar női kézilabda-válogatottak edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel készülnek a héten.
Fontos pontokat szereztünk a két NB I/B-s meccsen, tízgólos győzelem az NB II-ben és Angyalföldön.
Akadémiánk kézise többhónapos kihagyás után már három mérkőzésen pályára is léphetett.
Időntúli hetessel nyert rangadót férfi NB I/B-s csapatunk, a női NB I/B-ben viszont egy góllal kikaptunk.
Két korosztályban is legyőztük a Vasast, este pedig az U20-as fiúk a Dabas ellen nyertek nagy csatában.
Kézilabda-akadémiánk beállója a szezon hátralévő részében az NB I-es Budaörs együttesét erősíti.