2020. november 10.
Szenzációsan menetelnek fiú csapataink
Serdülő és ifjúsági fiú csapatunk is felőrölte a Debrecent a bajnokság keddi fordulójában.

Előbb serdülőink léptek pályára a Népligeti Faházban, és a gyengébb első félidei játék (13-14) után a második félidőben Tóth Levente góljaival és Hajós Ádám bravúrjaival sikerült fordítani.

„Az első félidőben fejben még Egerben voltunk – kezdte az értékelést a 27-23-as győzelmet követően Kende Péter vezetőedző, utalva arra, hogy a múlt pénteken Egerben szenvedte el első vereségét serdülő csapatunk. – A második játékrészben feljavult a védekezésünk és a kapusteljesítményünk is, ennek köszönhetően végül sikerült magabiztos győzelmet aratnunk.”

Serdülőink ezzel az újabb sikerrel a tabella élére ugrottak.

Ifjúsági fiú csapatunk is szenzációsan szerepel a bajnokságban, hiszen eddig mind az öt mérkőzését megnyerte. A Debrecen elleni találkozót azonban ők sem kezdték jól, a szünetben még 14-14 volt az állás.

A második félidőben viszont Tóth Szabolcs, Parzer Norbert és Ludmán Marcell vezérletével, valamint Dombrádi Olivér védéseinek is köszönhetően fokozatosan léptünk el a vendégektől, tíz perccel az újrakezdés után már nyolc volt a két csapat között. (29-21)

Kiss György gárdája végül magabiztos, 33-27-es győzelmet aratott, így - a Pick Szegeddel együtt – továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

Cikkajánló

Legyünk igényesek a saját teljesítményünkre!

Simics Judit, ifjúsági lány csapatunk vezetőedzője mesélt az elmúlt időszak nehézségeiről.

Örökbefogadás az állatok világnapján

Az FTC Kézilabda Akadémia növendékei az állatok világnapja alkalmából örökbe fogadott egy kutyát – VIDEÓ!

Hasznos tartalmakkal bővült akadémiai oldalunk

Megújult a Fradi.hu FTC Kézilabda Akadémia aloldala.

Videó: óriási sikere volt akadémiánk kiválasztójának

Az FTC Kézilabda Akadémia toborzójára nagyjából 90 fiatal jelentkezett.

Lehengerlő hetet zártak fiataljaink

A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek az FTC Kézilabda Akadémia csapatai a múlt héten.

Legyél te is a Fradi kézilabdázója!

Az FTC Kézilabda Akadémia kiválasztót tart 2007/2008-as születésű lány és fiú kézilabdázóknak.

11 bajnokiból 9 győzelem

Újabb eredményes hetet zártak az FTC Kézilabda Akadémia csapatai.

Magabiztos győzelmek a bajnoki rajton

Az FTC Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági csapatai is simán nyertek a bajnokság első fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most