2024. augusztus 19.
Tíz év után nyert Eb-érmet az ifjúsági fiú válogatott
Négy FTC-játékossal, hosszabbításban harcolta ki az Eb-bronzot az ifjúsági fiú kéziválogatott Podgoricában.

A jobb gólkülönbségének köszönhetően csoportmásodikként is bejutott a legjobb nyolc közé a magyar válogatott a Podgoricában rendezett U18-as fiú kézilabda Európa-bajnokságon.  A keretben erős ferencvárosi jelenlétet tapasztalhattunk, hiszen a négy játékos, Balogh Ádám, Fülöp Péter, Kovács Boldizsár és Mészáros Máté mellett stábtagként Ocsovai Zsolt és Bódy Katalin segítette a nemzeti együttes munkáját.

A középdöntőben szintet lépett a csapat, és legyőzte a németeket, majd a szerbeket, ez a négy pont pedig elődöntőt ért. A svédek ellen nem volt reális esély a döntőbe jutásra, a bronzérem lehetősége azonban még adott volt, és meg is ragadták az esélyt a fiúk Izland ellen. A meccs egyes szakaszaiban Mészáros és Balogh is nyerőember volt, de a sok jó teljesítmény mellett is nagy hajrára volt szükség. Néhány másodperccel a vége előtt egyenlítettünk, a hosszabbítás második félidejében pedig már nem volt kérdés, nem lehetett elvenni a mieinktől a harmadik helyet.

Ezzel tíz év után nyert ismét érmet a magyar válogatott fiú ifjúsági Európa-bajnokságon, legutóbb erre 2014-ben a két jelenlegi játékosunkkal, Győri Mátyással és Füzi Dániellel felálló együttes volt képes. Két évvel ezelőtt Csörgő Kristófék is közel jártak a dobogóhoz, ők akkor a negyedik helyen zártak.

Az Eb-bronzérmes ifjúsági válogatott kerete:

Kapusok: Balogh Ádám (FTC Kézilabda Akadémia), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC Kézilabda Akadémia), Kucsera Máté (Pick Szeged)
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (MOL-Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC Kézilabda Akadémia), Sajben Soma (Pick Szeged, Zakor Zalán (NEKA)
Beállók: Furka Márton (Pick Szeged), Mészáros Máté (FTC Kézilabda Akadémia), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)

Fotók: Stefan Ivanovic/HFMNE

Cikkajánló

Idén nyáron is lesz Fradi kézilabdatábor

Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.

Íme, a spéci ajándék a BL Final4-ba jutó kéziseinktől!

Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

Április 14-én búcsúztatják Csizmadia Csabát

Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.

Ott vagyunk a budapesti négyes döntőben!

Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.

Győzelemmel kezdtünk az ifi BL-ben

Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin