2021. június 16.
Többen eljuthatnak a legmagasabb szintre
Mihály Attila, az FTC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója értékelte az első akadémiai évet.

Az utánpótlás-bajnokságokat év közben felfüggesztette a Magyar Kézilabda-szövetség, és bár a serdülő és az ifjúsági csapataink felnőtt bajnokságokban tudtak versenyezni, de mindkét U15-ös együttesünk tétmérkőzések nélkül maradt az idei szezon nagy részében.

„Kifejezetten nehéz évük volt a legkisebb akadémistáknak, hiszen hiába indultak két bajnokságban is, azok lezárása folytán versenyhelyzet nélkül maradtak – kezdte az értékelést Mihály Attila. - Edzőink kreativitásának és a gyerekek belső motivációjának köszönhetően nem csökkent a képzés intenzitása, de a rendszeres megmérettetés hiányát más akadémiákkal szervezett közös edzésekkel próbáltuk pótolni. A tétmérkőzések hangulatát, az ellenfél akcióit, reakcióit nagyon nehéz modellezni, ezért ezzel a korosztállyal foglalkozó munkatársaim az átlagnál sokkal jobban várják a következő versenyszezont, hiszen a fejlődésük értékmérője lehet ez az időszak.”

Serdülő lánycsapatunk a felnőtt NB II-ben, egy teljesen új terepen mérettette meg magát, nem is akárhogyan, hiszen a csapatot az idény elején átvevő Szarka Éva bronzéremig vezette a felnőttek között a 2004/2005-ös születésű gyerekeket.

„Szarka Éva tanítványai először szerepeltek felnőtt bajnokságban a saját korosztályuk mellett, és a kezdeti bizonytalankodás után kiváló tavaszt produkáltak. A korosztályra jellemző szélsőségek mellett kimagasló egyéni produkciók jellemezték a serdülő lány csapat teljesítményét. Jónéhányan jövőre az ifjúsági csapatban folytatják, többen remélhetőleg töretlen fejlődéssel eljuthatnak a legmagasabb szintig” – értékelt az FTC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója.

A rendkívül kiegyensúlyozott felnőtt NB I/B-ben a negyedik helyen végzett női ifjúsági együttesünk legutóbbi szezonjáról Mihály Attila így nyilatkozott: „Ahogy mindenkiét, természetesen az ő pályafutásukat is befolyásolta a szezon nehézsége, ugyanakkor néhány játékos ennek köszönhetően bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában, ezzel felejthetetlen élményt átélve. Az utánpótlás bajnokságok lezárása után a csapat kizárólag az NB I/B-s bajnokságra koncentrált, amely az eredményességben is meglátszott. Több játékos is első osztályú felnőtt csapatban folytatja jövőre, öregbítve az FTC Kézilabda Akadémia szakmai hírnevét.”

Ifjúsági női csapatunkból a következő szezonban a Ferencváros felnőtt NB I-es keretének tagja lesz Ferenczy Diána, míg távozik akadémiánktól, és az NB I-ben fog szerepelni Ballai Borbála (Vác), Kovalcsik Jázmin (Vác), Hadfi Gréta (Érd), Ludvig Krisztina (Vasas), Zsigmond Panna (Vasas), Böhm Nikolett (Vasas) és Zentai Dorottya (MTK), Györfi Dóra az NB I/B-ben a feljutásért harcba induló Egerbe, Zsembery Viktória pedig a spanyol első osztályú Tenerifébe igazol.

Férfi vonalon serdülőink a Budapest bajnokságban szintén felnőttek között tudtak hétről hétre pályára lépni, Kende Péter együttese bravúros ezüstéremmel zárta a szezont. „A plusz játékperceknek köszönhetően a játékosokban megszilárdultak azok az alapvető, az eredményes játékhoz szükséges készségek és képességek, amelyek elengedhetetlenek lesznek a továbblépéshez. A szenzitív időszakot jól kihasználva az edzői stáb nagy figyelmet szentelt ezekre a képzési elemekre, ezért bizakodó vagyok a folytatást illetően” – mondta Mihály Attila.

Ifjúsági férfi együttesünk a vártnál sokkal jobban szerepelt a rendkívül erős NB I/B-ben, Kiss György gárdája bronzérmet nyert egy olyan mezőnybe, ahol számos korábbi rutinos NB I-es játékos szerepelt.

„A férfi ifjúsági csapat speciális helyzetben kezdte az idényt, hiszen jónéhány utánpótláskorú játékos már a felnőtt csapattal kezdte a felkészülést. Ez kellő motivációt nyújtott a többieknek, akik a sokoldalú képzésnek és a felnőtt másodosztályú szereplésnek köszönhetően rengeteget fejlődtek az idén” – zárta szakmai értékelését Mihály Attila.

Csapataink most néhány hét pihenőt kapnak, kivéve U15-ös együtteseinket, ahol már a héten zajlanak a felvezető, ismerkedő edzések. A többiek július második felében kezdik el a felkészülést.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin