2020. augusztus 30.
A Győrt megverve tornagyőztes a Ferencváros!
Az FTC Kézilabda Akadémia nyerte a NEKA-kupát a lány serdülő kategóriában Balatonbogláron.

Szarka Éva együttese a zárónapon rangadót játszott az ugyancsak százszázalékos Győri AUDI ETO-val. A mérkőzés képe alapján azonban nem volt rangadó, hiszen 3-0-ra és 8-2-re is elhúztunk, sőt, 13 gól is volt a két csapat között (26-13), végül pedig 33-25-re győztünk, ezzel hibátlanul nyertük meg a tornát, és megvédtük tavalyi címünket. A döntőnek is beillő mérkőzés legjobbja a 10 gólig jutó Zentai Dorottya volt.

„Mindenképp meg kell említeni, hogy Fiedler Erika munkája jelentős szerepet játszik ebben a tornagyőzelemben, hiszen ő nagyon jó úton indította el ezt a csapatot – kezdte az értékelést Szarka Éva, aki az idén vette át a serdülő csapatot Fiedler Erikától. – Kellett egy hónap, amíg egymásra hangolódtunk a lányokkal, de úgy érzem, most már kezdik érteni, hogy mit várok el tőlük. Ez a tornán is látszódott, hiszen meccsről meccsre jobban játszottunk, és a végén, a Győr ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Azért is örülök ennek a tornagyőzelemnek, mert itt volt a mezőny elitje, és ez egy jó előjel, hogy egy héttel a bajnokság kezdete előtt meg tudtunk nyerni egy ilyen rangos viadalt. Ami a filozófiámat illeti: igyekszem a kreativitást engedni a játékosaimnak, de csak addig, amíg az nem megy a csapat rovására. Emellett fontos, hogy szívvel játsszunk, és szeretném elérni azt is, hogy minden játékosom tudatosan álljon hozzá a kézilabdához, hogy tűzzenek ki célokat maguk elé, és próbálják azokat elérni.”

Ifista lányaink ugyancsak százszázalékos mérleggel vágtak neki a zárónapnak, ám a már korábban sérült Kenéz Fanni, Győrfi Dóra, Böhm Nikolett hármashoz csatlakozott a sérültlistán még pénteken Baróti Bettina, szombaton pedig Ballai Borbála is.

A zárónapra pedig elfogyott az erő tartalékos csapatunknál, amely az első mérkőzésen a Győri AUDI ETO együttesétől kapott ki 35-24-re, majd a NEKA 2-től 26-24-re, ezzel a negyedik helyen zárta a NEKA-kupát.

Két különdíjat is elhoztunk még a tornán: az edzők szavazatai alapján a serdülőknél Imre Szofi, az ifiknél pedig Hadfi Gréta lett a legjobb kapus.

A NEKA-kupán még szombaton fiú ificsapatunk bronzérmet szerzett.

Kövess bennünket Instagramon is:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Az FTC Kézilabda Akadémia nyerte a NEKA-kupát a lány serdülő kategóriában Balatonbogláron. Szarka Éva együttese a zárónapon rangadót játszott az ugyancsak százszázalékos Győri AUDI ETO-val. A mérkőzés képe alapján azonban nem volt rangadó, hiszen 3-0-ra és 8-2-re is elhúztunk, sőt, 13 gól is volt a két csapat között (26-13), végül pedig 33-25-re győztünk, ezzel hibátlanul nyertük meg a tornát, és megvédtük tavalyi címünket. A döntőnek is beillő mérkőzés legjobbja a 10 gólig jutó Zentai Dorottya volt. „Mindenképp meg kell említeni, hogy Fiedler Erika munkája jelentős szerepet játszik ebben a tornagyőzelemben, hiszen ő nagyon jó úton indította el ezt a csapatot – kezdte az értékelést Szarka Éva, aki az idén vette át a serdülő csapatot Fiedler Erikától. – Kellett egy hónap, amíg egymásra hangolódtunk a lányokkal, de úgy érzem, most már kezdik érteni, hogy mit várok el tőlük. Ez a tornán is látszódott, hiszen meccsről meccsre jobban játszottunk, és a végén, a Győr ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Azért is örülök ennek a tornagyőzelemnek, mert itt volt a mezőny elitje, és ez egy jó előjel, hogy egy héttel a bajnokság kezdete előtt meg tudtunk nyerni egy ilyen rangos viadalt. Ami a filozófiámat illeti: igyekszem a kreativitást engedni a játékosaimnak, de csak addig, amíg az nem megy a csapat rovására. Emellett fontos, hogy szívvel játsszunk, és szeretném elérni azt is, hogy minden játékosom tudatosan álljon hozzá a kézilabdához, hogy tűzzenek ki célokat maguk elé, és próbálják azokat elérni.” Ifista lányaink ugyancsak százszázalékos mérleggel vágtak neki a zárónapnak, ám a már korábban sérült Kenéz Fanni, Győrfi Dóra, Böhm Nikolett hármashoz csatlakozott a sérültlistán még pénteken Baróti Bettina, szombaton pedig Ballai Borbála is. A zárónapra pedig elfogyott az erő tartalékos csapatunknál, amely az első mérkőzésen a Győri AUDI ETO együttesétől kapott ki 35-24-re, majd a NEKA 2-től 26-24-re, ezzel a negyedik helyen zárta a NEKA-kupát. Két különdíjat is elhoztunk még a tornán: az edzők szavazatai alapján a serdülőknél Imre Szofi, az ifiknél pedig Hadfi Gréta lett a legjobb kapus. #ftckezilabdakademia #kezilabdakademia #utanpotlas #kezilabda #handball

FTC Kézilabda Akadémia (@ftc_kezilabda_akademia) által megosztott bejegyzés,

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin