2025. december 30.
Új csapat épült az U16-os lányoknál
Pádár Ildikó szerint az első év inkább a tanulásról szól, és a másodikban térül meg a befektetett munka.

Az FTC Kézilabda Akadémia csapatai számára is véget ért a 2025/2026-os idény első fele, sorozatunkból pedig megtudhatják, miként zajlott a munka a különböző korosztályoknál. Elsőként a leány U16-os csapat félévét mutatjuk be Pádár Ildikó vezetőedző segítségével.

Nagy átalakulás után indult az idény az FTC Kézilabda Akadémia LU16-os csapatánál. A szezon elején gyakorlatilag új kerettel elkezdte meg a munkát Pádár Ildikó és Szarka Éva, hiszen mindössze négy játékos maradt az előző évi csapatból, a többiek 2011-es születésűként érkeztek az U16-os korosztályba.

– Négy lány maradt a 2010-esek közül, két kapus és két mezőnyjátékos, a többiek a tavalyi keretből már az U18-as együttest erősítik, vagyis ez most teljesen új csapat lett, amit össze kell rakni – kezdte a beszélgetést Pádár Ildikó vezetőedző.

Épp ezért az ismerkedés már a nyár elején elkezdődött, még az alapozás előtt – a cél az volt, hogy a lányok ne teljesen idegen közegben találkozzanak először.
– Amikor így kicserélődik a keretünk, még az alapozás előtt, június elején egy-két napra összehívjuk azokat, akikkel majd a következő évben dolgozunk. Ezen részt vesznek az akadémiai kiválasztóról érkezők, és a preakadémiáról feljövő gyerekek, hogy egy kicsit jobban megismerjék egymást, minket is, mi is őket, és akkor úgy kezdjük július végén az alapozást, hogy tulajdonképpen már találkoztunk és edzettünk is párszor.

Az edző szerint az első időszakban az alapok lefektetése a legfontosabb, szakmailag és csapatként is.
– Először közösséget kell építeni. Meg kell ismernünk egymást, ki kell alakítani a csapategységet. Szakmailag pedig az alapokat kell stabilizálni, begyakoroltatni mindazt, ami a kézilabdázáshoz kell, mert addig nem lehet továbblépni, amíg ezek nincsenek rendben. A hangsúly ilyenkor a technikai alapokon van: labdavezetés, labdakezelés, pontos befejezések, valamint a védekező lábmunka és az egy-egy elleni szituációk. Ezeket addig kell gyakorolni, amíg ösztönösen nem mennek, ha felkeltik őket éjszaka álmukból, akkor is tudják már egyből,  mit kell csinálni, mert csak ezek után tudunk továbblépni nagyobb feladatok irányába, vagy már egy picit összetettebb gyakorlatok felé.

Pádár Ildikó szerint az U16-os korosztályban is jól érzékelhetőek azok kétéves ciklusok, amelyeket egy-egy csapat mellett töltenek: az első év inkább a tanulásról szól, míg a másodikban a befektetett rengeteg közös munka már jobban megtérül.
– Valahol így néz ki ez a folyamat. Az első évben sok új inger éri őket, nő a terhelés, komolyabb az erőnléti munka, figyeljük, ki hogyan reagál erre, és a meccsek is nagyon sok visszajelzést adnak. Ráadásul folyamatosan idősebbek ellen játszanak, emiatt fizikálisan és mentálisan is más kihívásokkal találkoznak, természetes, hogy eleinte hullámzó a teljesítményük, ez edzéseken és meccseken is látszik.

A fejlődés az idei két Akadémiai Tornán keresztül is észrevehető, az első fordulót három vereséggel zártuk, a másodikat pedig már két győzelemmel és egy döntetlennel, veretlenül fejeztük be.
– A második Akadémiai Tornán már nagyon jól küzdöttek, egymásért játszottak, mentálisan is rendben voltak. Mindhárom meccset nagyon jól hozták le, odafigyeltek, ami nagy dolog ilyen terhelés mellett. Azt éreztem rajtuk, hogy mentálisan is teljesen rendben voltak a két nap alatt. Utána viszont a következő bajnoki fordulóban Szegeden játszottunk, amit nagyon nehezen, egy góllal sikerült megnyerni. Ott ismét éreztem rajtuk a fáradtságot, de ez teljesen természetes. Ilyenkor jönnek a technikai hibák, a rossz döntések, de ezekből lehet tanulni, ezek visznek előre.

Az edző ugyanakkor kiemelte, a csapat hozzáállásával elégedett
– Mernek, küzdenek, akarnak. A munka az edzéseken rendben van, figyelnek, próbálják pontosan végrehajtani, amit kérünk tőlük.

A szezon végéhez közeledve az iskolai terhek is növekedtek, ami mentálisan is jobban próbára tette a játékosokat.
– Sokan felvételiznek a csapatból januárban, előkészítőkre járnak, tanulnak, nagy a nyomás rajtuk. Ezt is figyelembe kell venni, de ettől függetlenül nagyon becsülöm azt, ahogy dolgoznak.

A téli szünet most pihenéssel kezdődött, de teljesen nem állhatott le a csapat.
– Kaptak pihenőt, mert tényleg hosszú volt ez a félszezon, de kapnak feladatot is. Fontos, hogy januárban ne a nulláról kezdjük újra a munkát. Eddig mindig maximálisan megcsinálták, amit kértünk tőlük, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz. Ha ezt a munkát és hozzáállást visszük tovább, akkor a következő félévben is szépen tudunk majd előrelépni.

U16-os lánycsapatunk öt győzelemmel és négy vereséggel jelenleg harmadik az LU16 I. osztály Keleti csoportjában, hat ponttal lemaradva a második Kisvárdától és nyolccal az első DVSC-től. A tabella ITT érhető el.

Csapatunk legjobb góllövői a bajnokságban:

Keskeny Réka – 70 gól (9 mérkőzés)
Kiss Nóra Regina – 47 gól (8 mérkőzés)
Tóth Zita – 30 gól (9 mérkőzés)
Kis-Máté Molli – 29 gól (9 mérkőzés)

Cikkajánló

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

Sorsoltak a női ifjúsági Bajnokok Ligájában

Az Ikast ellen lép pályára csapatunk a női ifjúsági kézilabda BL zágrábi selejtezőjének elődöntőjében.

Zsinórban a harmadik sikert arattuk a női NB I/B-ben

Menetelnek fiataljaink a női másodosztályban, Szeibert Anna 9, Kozma Liza 8 akciógólt lőtt a Borsod SK ellen.

Bredák gólja döntött, a legvégén fordítottunk

A férfi NB I/B-ben a tabella első felében található Százhalombatta ellen szereztünk bravúrpontokat.

Pontosztozkodás a női U18-as rangadón

A hétközi fordulóban további három mérkőzést játszottak csapataink, vegyes mérleggel - interjúk.

Ismét győzelem a női NB I/B-ben

Eseménydús hétvégét koronázott meg női NB I/B-s kézilabdacsapatunk idegenbeli sikere Komlón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin