2026. január 16.
Védekezésből építkezik az U18-as csapat
Iváncsik Tamás együttese az ősszel a fejlődést és a domináns játék kialakítását tartotta szem előtt.

Az FTC Kézilabda Akadémia csapatai számára is véget ért a 2025/2026-os idény első fele, sorozatunkból pedig megtudhatják, miként zajlott a munka a különböző korosztályoknál, zárásképpen az U18-as férfi csapat őszét vettük górcső alá. Az együttes vezetőedzője, Iváncsik Tamás második idényét tölti az FTC Kézilabda Akadémián az U18-as férficsapat élén, amely az előző szezonban bronzérmet szerzett a bajnokságban.

– Őszintén mondom, nagyon jól érzem magam a Ferencvárosnál, minden feltétel adott ahhoz, hogy maximálisan a gyerekek fejlődésére figyeljünk, és megkapjanak mindent, amire ebben a korban szükségük van – fogalmazott Iváncsik Tamás. – A tavalyi idényt összességében sikeresnek mondhatjuk, ugyanakkor ebben a korosztályban nem az eredményesség az elsődleges mérce. Sokkal fontosabb számunkra a fejlődés és az a minőségi munka, amelynek valódi visszaigazolása az, ha a játékosokat feljebb tudjuk adni az U20-as csapatnak. Edzőként ez jelenti a legnagyobb elismerést. Természetesen a bronzérem is fontos visszajelzés volt, nekem és a fiúknak egyaránt, hogy jó irányba haladunk, és elvégeztük a ránk bízott munkát.

Az új idény elején az U18-as csapat kerete is jelentős átalakuláson ment keresztül, ami az akadémiai képzés természetes része. Több játékos már idősebb korosztályban is lehetőséget kapott, miközben új fiatalok érkeztek az U16-ból, így a közös munka kezdetén a beilleszkedés és az alkalmazkodás kapta a legnagyobb hangsúlyt. Az idősebbek között való versenyeztetés nagyobb fizikai terhelést, gyorsabb döntéshozatalt és magasabb koncentrációt igényel, ugyanakkor olyan tapasztalatokat ad, amelyek hosszú távon alapvetően meghatározzák a játékosok fejlődését. Iváncsik Tamás szerint ez a közeg segíti leginkább azt, hogy a fiatalok megtanuljanak megfelelni a következő szint elvárásainak.

– A keret jelentős része átalakult, hiszen a játékosainkat tudatosan idősebb korosztályokban versenyeztetjük. Ez kifejezetten jót tesz a fejlődésüknek, és azt látom, hogy nagyon jól megállják a helyüket ebben a közegben. Maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásukkal és azzal a munkával, amit nap mint nap az edzéseken elvégeznek. Folyamatosan éhesek a fejlődésre, soha nem elégszenek meg az aktuális szinttel, ennek köszönhetően pedig nem alárendelt szereplői vagyunk a bajnokságnak, hanem a meccseken mi diktáljuk a tempót. Az a legfontosabb, hogy minden mérkőzésen teljes erőbedobással lépjenek pályára, mert ez az a hozzáállás, amely hosszú távon előrevisz bennünket.

Iváncsik Tamás szerint ebben az életkorban természetes a teljesítmény hullámzása, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a közösen elvégzett munka a tavaszi idényben érik be igazán.

– Bár a klub részéről nincs eredménykényszer vagy elvárás ennél a korosztálynál sem, mi a csapattal természetesen megfogalmaztunk magunknak célokat. Hosszú még a bajnokság, fiatal játékosokról beszélünk, de a tavalyi szezonból kiindulva azt gondolom, hogy tavasszal jelentős fejlődésnek kell látszania. A csapat felével már egy éve együtt dolgozom, ők idén meghatározóbb szerepet kapnak, de az U16-ból felkerülő játékosok is szépen beilleszkedtek. Most már valóban csapatként működünk.

Az U18-as korosztályban a hangsúly már nemcsak az alapok elmélyítésén, hanem a tudatosabb játékszervezésen és a védekezés–támadás közötti összhang kialakításán is van. Ebben az életkorban a játékosok egyre összetettebb feladatokat kapnak, miközben fontos, hogy megmaradjon a döntési szabadságuk és kezdeményezőkészségük. Iváncsik Tamás szerint ezen a szinten már elvárható, hogy a fiúk értsék, mi miért történik a pályán, és ennek megfelelően hozzanak döntéseket.

– Minden korosztálynak megvannak a maga fokozatai és elvárásai, technikai és taktikai szempontból egyaránt. Az U18-as szinten már szeretem jobban rendszerben játszatni a játékosokat, védekezésben és támadásban is kötöttebb szabályok mentén dolgozunk, természetesen úgy, hogy a pályán ne veszítsék el a szabadságukat. A védekezésre kiemelt hangsúlyt fektetünk, és az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy az általunk képviselt rendszer jól működik. Ha a számokat nézzük, mérkőzésenként közel negyven gólt szerzünk, miközben a bajnokság egyik legkevesebb gólját kapjuk, ez mind a stabil védekezésből indul ki. A legfontosabb azonban az, hogy bármilyen rendszert is választunk, védekezésben vagy támadásban, az csak akkor lehet sikeres, ha a játékosok és az edzői stáb egyaránt hisz benne.

A vezetőedző szerint ebben az életkorban nem az aktuális eredmény vagy az ellenfél erőssége a lényeg, hanem az a szemlélet, amellyel a játékosok minden egyes helyzethez hozzáállnak a pályán.

– Nekem a legfontosabb az alázat, ez mindennél többet ér. Mindig azt mondom a fiúknak, hogy teljesen mindegy, ki az ellenfél, vagy milyen játékerőt képvisel. Ebben a korban elsősorban magunkkal kell foglalkozni, a saját hibáink kijavításával, illetve azoknak a dolgoknak a továbbfejlesztésével, amelyek jól működnek. Nincs olyan, hogy valaki kész játékos, mindig van hova fejlődni. Éppen ezért akkor sem szabad kiengedni, ha tíz góllal vezetünk, akár egy gyengébb képességű csapat ellen sem. Arra tanítom őket, hogy senkit nem szabad lebecsülni. Ha már egy félidő alatt sikerül nagyobb különbséget kialakítani, az a fejlődésünket szolgálja, ha továbbra is maximális erőbedobással játszunk, és igyekszünk minél több gólt lőni. Ezzel tiszteljük meg az ellenfelet is, ha a tudásunk szerint, a lehető legjobb teljesítményt nyújtjuk a mérkőzés végéig.

A vezetőedző szerint az utánpótláscsapatoknál egyértelműen hosszú távú szemlélet mentén kell gondolkodni, ahol a csapat működése és az egyéni fejlődés egyszerre kap szerepet, hiszen a cél olyan fiatalok képzése, akik később magasabb szinten is megállják a helyüket.

– Talán meglepő, amit mondok: nekem sem csapatot kell építenem elsősorban, nekem is egyéneket kell képeznem, még ezen a szinten is. Természetesen szükség van csapatkohézióra, ennek ki kell alakulnia, hiszen egy mérkőzést meg tud nyerni egy kiemelkedő egyéni teljesítmény, de egy bajnokságot csak csapatként lehet megnyerni. Úgy érzem, jó úton haladnak a fiúk, sok a tehetséges játékos itt a Ferencvárosnál, és külön öröm számunkra, hogy közülük sokan saját nevelésűek.

Az őszi idény tapasztalatait összegezve Iváncsik Tamás azt is kiemelte, mely területen látta a legnagyobb előrelépést a csapat játékában az elmúlt fél év során.

– Egyértelműen a védekezésben fejlődtünk a legtöbbet. Ez mindig is a vesszőparipám volt, mert sok edző elsősorban a támadásra fekteti a hangsúlyt. Azt látom, hogy a mai kézilabdában egyre kevésbé a taktika számít. Nyilván arra is szükség van, de inkább abba az irányba halad a játék, hogy ki bírja jobban erővel, kinek van jobb állóképessége. Ezt mindig elmondom a fiúknak is, ha egy mérkőzésen nem működik valami, akkor azzal lehet kompenzálni, hogy futunk, dolgozunk, energiát teszünk bele. A kézilabda egy futósport, ezzel nagyon sok mindent ki lehet váltani. Ehhez viszont elengedhetetlen a jó védekezés, mert abból tudunk könnyű gólokat szerezni.

U18-as csapatunk tizenegy forduló után tíz győzelemmel és egy vereséggel a második helyen áll a bajnokságban, két ponttal lemaradva az éllovas PLER-Budapest mögött.

Csapatunk legeredményesebb játékosai a bajnokságban:

Mihály Zalán Tamás – 96 gól (11 mérkőzés)
Furka Máté Balázs – 66 gól (10 mérkőzés)
Krakomperger Ádám – 44 gól (10 mérkőzés)
Vladár Barnabás – 37 gól (11 mérkőzés)

Cikkajánló

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

Sorsoltak a női ifjúsági Bajnokok Ligájában

Az Ikast ellen lép pályára csapatunk a női ifjúsági kézilabda BL zágrábi selejtezőjének elődöntőjében.

Zsinórban a harmadik sikert arattuk a női NB I/B-ben

Menetelnek fiataljaink a női másodosztályban, Szeibert Anna 9, Kozma Liza 8 akciógólt lőtt a Borsod SK ellen.

Bredák gólja döntött, a legvégén fordítottunk

A férfi NB I/B-ben a tabella első felében található Százhalombatta ellen szereztünk bravúrpontokat.

Pontosztozkodás a női U18-as rangadón

A hétközi fordulóban további három mérkőzést játszottak csapataink, vegyes mérleggel - interjúk.

Ismét győzelem a női NB I/B-ben

Eseménydús hétvégét koronázott meg női NB I/B-s kézilabdacsapatunk idegenbeli sikere Komlón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin