2019. november 24.
3 piros lap, 3 kihagyott hetes és 3 gólos vereség
Női kézilabda ificsapatunk őrült meccsen szorongatta meg a bajnoki címre is esélyes Pénzügyőrt.

Újabb pikáns mérkőzés előtt állt az NB I/B-ben szereplő női kézilabda ificsapatunk, amely ezúttal a Pénzügyőr ellen lépett pályára. A Pénzügyőr és az FTC kézilabda szakosztálya 2017 óta áll együttműködésben, az előző szezonban Kovács Attila, a mostaniban pedig Őze Beáta irányítja a csapatot, amelyben számos korábbi ferencvárosi játékos is található. És amely kifejezetten jól szerepel, az Eszterházy mögött a tabella második helyén áll, vagyis ezúttal sem a sérülések miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő fiataljaink számítottak esélyesnek. Ez ugyanakkor kevésbé foglalkoztatta őket…

„Jól ismerjük a Pénzügyőrt, jó néhány régi Fradi-játékos található a keretében, ráadásul az előző évben többször együtt is edzettünk, szóval ezek alapján tudtuk, hogy ők az esélyesek, de abban is bíztunk, hogy hátha tudunk meglepetést okozni” – mondta Simics Judit vezetőedző.

A meccsen bátran kezdett ificsapatunk, s bár Háfra Luca a második perc elején rögtön hetest hibázott, az első nyolc gólunkból ötöt vállalt magára – vezérletével a tizenharmadik percig egy-kétgólos előnyben játszottunk. 5-7-es állás után azonban zsinórban ötször volt eredményes a Pénzügyőr, vagyis ehhez képest a szünetre döntetlen állásnál pozitív benyomásokkal mehettek a lányaink. A nyolcadik percben egyébként már az első piros lap is villant, a Pénzügyőr korábbi ferencvárosi játékosa, Pástoreková Edina szállt ki elsőként. A negyvenkettedik, majd a negyvenhatodik percben is előkerült a piros, előbb Berta Bianka, utóbb Tímár Petra érdemelte ki, vagyis a hazaiak három kézilabdázójukat is elveszítették. A harmincötödik és az ötvenedik perc között egyébként szokatlanul zaklatott volt a játék, a két kizárás mellett is megítéltek még négy kettő perces kiállítást. Ebben a légkörben, noha folyamatosan közel álltunk hozzá, nem tudtunk egyenlíteni, mínusz három-négy gólról rendre csak mínusz kettőig értünk. Végül 28-25-re kikaptak fiataljaink, de így is elismerést érdemelnek, hiszen komoly csatára késztették a bajnokság egyik legjobb csapatát.

„Bár kikaptunk, nem vagyok elégedetlen, nagy szó, hogy a Pénzügyőr jó ötven percig nem lehetett nyugodt… - folytatta a vezetőedzőnk. – A kiállítások és a kizárások biztosan megzavarták őket, folyamatosan estek ki az embereik. Az tény, hogy kemény faultok voltak, amikre a pirosokat kapták, a játékvezetők pedig így ítélték meg. Nekünk a legnagyobb nehézséget a két kapusuk okozta, ha a befejezéseknél pontosabbak vagyunk, ha nem hibázunk el három hetest, akkor pontot szerezhettünk volna. A lányok utolsó leheletükig dolgoztak, nagy akarással és odaadással kézilabdáztak, úgyhogy büszke lehetek rájuk. Ez is egy lépcsőfok volt a fejlődésünkben, ezek a megtett lépcsőfokok pedig magukkal hozzák, hogy egyre többet várunk el magunktól – most épp azt mondom, hogy idén még a Kecskemét ellen jó volna két pontot szerezni.”

NŐI KÉZILABDA NB I/B
9. forduló

Pénzügyőr SE - FTC U19 28-25 (13-13)
A Ferencváros gólszerzői: Háfra Luca 9 (2), Ballai Borbála 8 (5), Ferenczy Diána 3, Zsembery Viktória 2, Baróti Bettina 1, Ballai Anna 1, Kenéz Fanni 1.

Cikkajánló

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

Ritkán látható tempó: szombaton újra bajnoki

Női kézilabdacsapatunk a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés után két nappal újra pályára lép.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin