2025. október 19.
A cseheket is könnyedén győzte le a női válogatott
Az Euro-cup második fordulója se okozott gondot a női kézilabda-válogatottnak.

A védekezéstől várt jelentős javulást a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a csehek elleni vasárnap esti mérkőzésen, miután együttese csütörtökön Törökországtól harminc gólt kapott. Az Euro-cup második fordulójában Csehországban lépett pályára a válogatottunk, és már az első percekben látható volt, hogy a lányok hátul nagyon figyelnek a fegyelmezettségre. A negyedik perc legvégén kaptuk az első gólt, és Márton Gréta góljával a nyolcadik percben már néggyel vezettünk (2-6).

A következő néhány perc nem sikerült ennyire jól, a házigazda megfelezte a különbséget, de 4-6 után ötször találtunk be zsinórban (4-11), majd nem sokkal később már nyolc volt az előnyünk (5-13). A csehek lassan és pontatlanul támadtak, így a falunk könnyedén szűrte meg a próbálkozásaikat, illetve a kapuban Szemerey Zsófi, a második félidőben pedig Bukovszky Anna is jó teljesítményt nyújtott. A játékrész második felében támadásban visszaesett a teljesítményünk, csaknem tíz perces gólcsendet is produkáltunk, de hat találat így is megmaradt a fórunkból, amikor Márton Gréta újra gólt szerzett.

A szünetben is hattal vezettünk, és a kilenc kapott góllal végképp elégedettek lehettünk (9-15).

A fordulás után se tudott jelentősen javulni a cseh válogatott, csupán kétszer olvadt ötre a vezetésünk, ennél többre azonban nem futotta az erejéből. A játék képe meglehetősen hasonló volt az első félideihez képest, ha a mieink jól védekeztek, akkor a csehek nem igazán kerültek tiszta lövőhelyzetbe. Támadásban mi sem villogtunk, de a hajrában így is tíz fölé nőtt a differencia, végül pedig tizenegy góllal nyertük meg a találkozót.

NŐI KÉZILABDA
Euro-cup
2. forduló

Csehország-Magyarország 20-31 (9-15)
Gólszerzők: Malá 5, Cholevova 4, Kordovská 4, Smetkova 3, Sustácková 1, Vávrová 1, Holecková 1, Poláková 1, ill. Klujber 6 (1), Kuczora 5, Vámos 4, Simon 3, Tóvizi 3, Albek 3, Hársfalvi 2, Márton 2, Kovács 2, Grosch 1.

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin