2025. január 8.
A csúcsteljesítmény elmaradt, de a győzelem nem
A végén vált igazán magabiztossá női kézilabdacsapatunk Vác elleni hétközi bajnokija.

Négy nappal a Győr elleni győzelem után máris folytatódott a bajnokság, a Vácot fogadtuk az Elek Gyula Arénában, és már a mérkőzés elején érezhető volt, hogy csapatunknak ezúttal valamivel több időre lesz szüksége az üzemi hőfok eléréséhez, mint szombaton volt. Érthető és megszokott mindez a sportban, ugyanakkor miként azt játékosaink a mérkőzés felvezetésében kiemelték, egyetlen meccset sem szabad félvállról venni, hiszen most van csak igazán veszítenivaló.

Bő tíz percen át fej-fej mellett haladtak a csapatok, egynél nem nőtt nagyobbra a különbség, de mindkét fél állt jobban, mígnem Valerija Maszlova találatával a tizenharmadik percben először kettővel léptünk el (9-7). Felforgatott csapattal játszottunk, miután Andrea Lekics, Darja Dmitrijeva és Emily Bölk sem lehetett a keret tagja, továbbá Allan Heine a lehetőségekhez képest talán már a hétvégi Bajnokok Ligája-összecsapásra is gondolt. A játékrész második fele ezzel együtt is jól alakult, védekezésben stabilabbak voltunk, jó néhány blokk is segítette Janurik Kinga dolgát, elöl pedig éltünk a lehetőségekkel, Hársfalvi Júlia találata plusz hatot jelentett (17-11). A szünetre ötre olvadt a különbség, de összességében elégedettek lehettünk a mérkőzés kép alapján – és azt reméltük, hogy a folytatásban ennél közelebb már nem engedjük a váciakat (18-13).

A fordulás utáni első percekben azonban a meccs elejihez hasonló volt a játék képe, felváltva estek a gólok, és sokatmondó volt az a statisztika is, hogy harminckilenc perc alatt több gólt kaptunk a Váctól, mint az egész meccs alatt a Győrtől. Nyerni kellett, ennyi volt az elvárás, és ehhez sokat hozzátett Valerija Maszlova, aki a második félidő első felében szép átlövésekből talált be többször is.

Balszélsőink is remekeltek, Hársfalvi Júlia harminc perc alatt lőtt ötöt, köztük szépségdíjas is akadt, Márton Gréta pedig három hibátlan kísérlettel nyitott, de Szöllősi-Zácsik Szandra is élvezte a játékot, gólokkal, gólpasszokkal és labdaszerzésekkel jelentkezett. A mérkőzés lassan csordogált, de a hat-hétgólos különbségről mi tudtunk továbblépni, Klujber Katrin az üres kapuba ívelt a labdaszerzése után, aztán így tett Márton Gréta is, s tizenegy perccel a vége előtt kilenccel vezettünk (32-23).

A tizenötödik perc után egyáltalán nem tűnt kérdésesnek a győzelem, de a hajrában igazán magabiztossá vált - Klujber kínaiból lőtt gólja vastapsot érdemelt, Cvijics góljával alakult ki a meccs során a legnagyobb különbség (39-28), a negyvenedik találatunk pedig Szöllősi-Zácsik nevéhez fűződik.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
12. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Vác 42-32 (18-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 1000 néző
Időpont: 2025. január 8., 19:15
Gólszerzők: Szöllősi-Zácsik 6, Maszlova 6, Klujber 6 (2), Hársfalvi 5, Simon 5, Márton 4, Maslestein 3, Bordás 2, Cvijics 2, Kanor 2, Papp 1, ill. Afentáler 12 (7), Csíkos 6, Kurucz 4, Juhász 3, Pálffy 2, Tyiskov-Helembay 2, Varga 1, Háfra 1, Miklós 1.

Cikkajánló

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

Két magyarral érkezik a Metz az Érd Arénába

Női kézilabdacsapatunk negyeddöntős ellenfele az előző két idényben bejutott a Bajnokok Ligája FINAL4-ba.

Kiesés párharcot még nem vesztettünk a Metz ellen

A 2023-as Bajnokok Ligája-negyed- és a 2011-es KEK-elődöntő is szép emlék női kézilabdacsapatunknak.

Teljes gőzzel előre: jön a Metz elleni oda-visszavágó

Női kézilabdacsapatunk a szerdai bajnokit kipipálta, majd belecsapott a közvetlen felkészülésbe.

Negyedóra után állt össze a játék a Vasas ellen

Női kézilabdacsapatunk a válogatottszünet utáni első bajnokit tizenegy góllal nyerte meg.

Fővárosi főpróba a BL-negyeddöntő előtt

Női kézilabdacsapatunk fiatal átlövője, Szeibert Anna Párizsban hangolt a szezon egyik legfontosabb hetére.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin