2022. december 2.
A Fradi-CSM párharc első felvonása következik
Sosem szereztünk még pontot a CSM Bucuresti otthonában – erre a bravúrra törekszünk vasárnap.

Nem kérdés, hogy a szezon eddigi legnehezebb sorozatába vág bele vasárnap délután női kézilabdacsapatunk: a CSM Bucuresti otthonában játszunk Bajnokok Ligája-mérkőzést, majd szűk egy hétre rá már jön is a „visszavágó” a románok ellen, december 14-én, szerdán pedig következik az idény első csúcsrangadója a Győrrel a bajnokságban.

Segíthet a formába lendülésben, hogy az Európa-bajnokság után játszottunk még egy bajnoki meccset az igazán kemény összecsapások előtt, 31-16-ra nyertünk Balatonbogláron a NEKA ellen, az ott szerzett tapasztalatok pedig sokat érhetnek a felkészülés során. Azon a meccsen jól látszott, hogy komoly munkából, amolyan mini felkészülésből jön a társaság, miként az is, hogy a csúcsforma nem arra volt időzítve. Sok hiba tarkította a játékunkat, de a győzelem mellett Alicia Stolle, Bíró Blanka és Szöllősi-Zácsik Szandra visszatérésének is örülhettünk.

Szükség is lesz rájuk, mert egy napig se élvezhettük, hogy teljes a keret – előbb Kovács Anett, majd a napokban Béatrice Edwige is kidőlt a sorból, ráadásul reálisan számolva mindketten 2023 nyarán térhetnek csak vissza.

Így vagy úgy, de menni kell tovább, és bár a francia olimpiai bajnok kiesésével a védelmünket alapjaiban kell átalakítani, a keret így is képes lehet a bravúrra – csak épp kimagasló játékra lesz szükség hozzá.

Ellenfelünk ugyanis a legjobbak közé tartozik, még akkor is, ha a keretében jelentős játékosmozgás volt a nyáron, távozott/visszavonult mások mellett Yvette Broch, Carmen Martin, Barbara Lazovic, Eduarda Amorim és Jelena Grubisic is. A helyükre azonban megfelelő pótlás érkezett, többek között Laura Glauser, Crina Pintea, Grace Zaadi és Kalidiatou Niakate is a bukarestieket erősíti már.

A CSM az előző évadban kisebb meglepetésre csak ezüstérmes lett a román bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást. Az idei BL-kiírást jó formában kezdte, eddig két meccsen vesztett pontot: idegenben kikapott a Viperstől (35-29) és hazai pályán döntetlent játszott a Bietigheimmel (28-28). A bajnokságban a Buzau mögött a második helyen áll, még augusztusban hagyott el egy pontot a másik román BL-csapat, a Rapid Bukarest otthonában.

A BL-ben a házi góllövőlistát – nem meglepő módon – Cristina Neagu vezeti negyven góllal, és az is papírformaszerű, hogy a francia irányító, Grace Zaadi áll a második helyen huszonöt találattal, a korábbi győri beálló, Crina Pintea harmadik helye, s főleg huszonegy találata viszont figyelemreméltó. Hármójuk féken tartása kulcskérdés lesz, de minden posztra jut kiemelkedő játékos, a teljesség igénye nélkül Arntzen, Omoregie, Aune vagy Dembele szinte bármely csapatba beférne.

Érdekesség, hogy az előző évadban is egy hét leforgása alatt találkoztunk velük kétszer, akkor az érdi 31-30-as FTC-sikert 27-21-es román győzelem követte Bukarestben. Mondani se kell, mekkora lökést jelenthetne a megtépázott csapatunknak, ha a két CSM elleni párharcot veretlenül megvívva érkezhetnénk az ETO elleni szuperrangadóra…

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A csoport, 7. forduló

CSM Bucuresti – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Complexul Sportiv National Sala Polivalenta
Időpont: december 4., 16:00 (magyar idő szerint)
Játékvezetők: Alekszandar Jovics, Nedim Arnautovics
Jegyek: A jegyeket kizárólag készpénzzel, a helyi pénznemben, lejben lehet fizetni, áruk egységesen 30 lej (~2500 forint).

Kérjük szurkolóinkat, hogy aki tervezi az utazást, az e-mailben jelezze nekünk az adam.schleinig@fradi.hu címen, hogy a helyszínen a várható létszámnak megfelelően készülhessenek. Kérjük, akik csoportosan utaznak, azok közül egy résztvevő írjon üzenetet a csoport létszámának megadásával együtt

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin