2022. június 28.
A harmadik kalapból várhatjuk a pénteki BL-sorsolást
A 2022/2023-as Bajnokok Ligája-idény első fordulóját a szeptember 10-11-i hétvégén rendezik.

Miként beszámoltunk róla, női kézilabdacsapatunk megkapta a szabadkártyát, vagyis indulhat a 2022/2023-as Bajnokok Ligájában, kedden pedig a sorsolási kalapokat is közzétette az Európai Kézilabda-szövetség. Ez alapján kiderült, hogy együttesünk a harmadik kalapból várhatja a pénteki sorsolást. A lebonyolítás megegyezik az előző évivel, vagyis mindegyik kalapból két-két csapat kerül a csoportokba, ahol minden rivális kétszer mérkőzik meg egymással.

Az első két kalapból véletlenszerűen húzzák a csapatokat, a harmadik és a negyedik kalapból pedig úgy sorolják be a klubokat, hogy ne kerüljenek azonos nemzetiségű klub mellé.

A sorsolás pénteken 11 órakor kezdődik, és az EHF élőben közvetíti.

A NŐI BAJNOKOK LIGÁJA KALAPJAI
1. KALAP: Vipers Kristiansand (norvég), Győri Audi ETO KC, Metz (francia), Odense (dán)
2. KALAP: Rapid Bucuresti (román), Buducsnoszt (montenegrói), Krim Ljubljana (szlovén), Bietigheim (német)
3. KALAP: Storhamar (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, Brest (francia), Esbjerg (dán)
4. KALAP: Lokomotiva Zagreb (horvát), Baník Most (cseh), CSM Bucuresti (román), Kastamonu Belediyesi (török)

Cikkajánló

Irány Dortmund – indul a rájátszás a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin