Második helyezettként, pont nélkül kezdte a középdöntőt hétfőn a négy ferencvárosi játékossal – Balázs Bítiával, Szeibert Annával, Szilágyi Diánával és Táder Lucával – felálló magyar válogatott az U20-as női kézilabda-világbajnokságon. Kulcsfontosságú volt tehát, hogy az első, Japán elleni találkozót megnyerje a csapat, amely ennek megfelelően magabiztos sikert aratott, és a félidei kétgólos előny után végül héttel nyert.
Az eredmények úgy alakultak, hogy az utolsó forduló előtt, mind a négy csapat két ponttal állt a tabellán, a mieinknek a jobb gólkülönbség miatt akár egy döntetlen is elég lett volna Norvégia ellen a negyeddöntőbe kerüléshez. A félidőben eggyel még a magyar csapat vezetett, azt követően is sokáig szoros volt a meccs, a hajrá viszont az északiaknak sikerült jobban, akik a vártnál simább végjáték után nyertek három góllal. A két középdöntős találkozón az FTC-játékosok közül Szeibert nyolcszor, Balázs pedig kétszer volt eredményes.
A vereséget követően negyedik helyen zárt a válogatott a csoportban, így a 13-16. helyért folytathatja a tornát.
U20-AS NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Jinzhong, Kína, 2026. június 24. – július 5.)
A magyar válogatott eredményei:
Japán – Magyarország 25-32
Magyarország – Norvégia 27-30
(Fotó: IHF)
Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.
Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!
Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.
A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.
Kézilabdacsapatunkból Hársfalvi Júliával, Emily Vogellel és Szeibert Annával is találkozhatnak a fesztiválon.
A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.
A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.
A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.