2025. február 22.
A hiányzók ellenére is biztos kézzel nyertünk Dániában
Méltón, győzelemmel zárta a Bajnokok Ligája-csoportkört női kézilabdacsapatunk a Nykobing otthonában.

Két pontért, a csoportkör szép lezárásáért utazott Dániába női kézilabdacsapatunk, amely a mérkőzés eredményétől függetlenül a negyeddöntőben tudhatta már magát. Ellenfelünk, a tavalyi dán ezüstérmes Nykobing meglehetősen kétarcú csapat, eldőlt már, hogy a Bajnokok Ligájában nem jut tovább ebből a körből, de a sorozat eddigi részében a nála magasabban jegyzett riválisok, a CSM Bucuresti és a Metz Handball ellen is tudott szoros meccset játszani, vagy épp szerdán bajnokin legyőzte az Esbjerget. A mieink nem épp a legjobb passzban érkeztek a Dánia déli részén fekvő kisvárosba, hiszen Klujber Katrin, Tomori Zsuzsanna, Szöllősi-Zácsik Szandra, Papp Dorka és Balázs Bítia sem tarthatott a társakkal, míg Orlane Kanor bár a keret tagja volt, pályára nem lépett.

Volt azért még így is kihez nyúlnia Allan Heinének, támadásban Simon Petra és Darja Dmitrijeva is kezdett, mindketten jól is játszottak, ennek pedig a falban Dragana Cvijics is örül, hiszen kiváló bejátszásokat kapott. Magunkhoz is ragadtuk a vezetést, és ahogy telt az idő, a játék képe alapján egyre inkább a mi fölényünket figyelhettük. A gólok számában ugyanakkor ez nem mutatkozott meg igazán – „csak” két, három, négy gól volt jobbára a felek között a mi javunkra. Hiába lőttük mi látszólag könnyedén a gólokat, a hosszú, körülményes dán támadások végén szerzett találatok is ugyanannyit értek. Kapkodni azonban nem kellett, már csak a szűkebb keret miatt se, illetve a meglehetősen sok kiállítás (kettő ott, négy itt) miatt egyébként is zaklatottá vált a játék a félidő második felére. A hazaiak hét támadóval sikeresek voltak, mi kicsit megtorpantunk támadásban, és a huszonnyolcadik percben egyre zárkózott az NFH (15-16). A szünet előtti utolsó perc viszont még Dmitrijeva és Lekics góljára is elég volt, így végül plusz háromnál mehettünk pihenőre (15-18).

A fordulás után folyamatosan hét játékossal támadott ellenfelünk, de látszott, hogy a szünetben Allan Heine felhívta a figyelmet arra, hogy ha gólt is kapunk, próbáljunk rá még üres kapus találattal válaszolni. Angela Malesteint nagyon nem kell győzködni ilyesmire, jöttek is a könnyű gólok, később pedig a végig kiválóan teljesítő Janurik Kinga is feliratkozott a listára, miután a védése után, mintegy harminckilenc méterről a hálóba lőtt.

A negyvenötödik perc környékére érve kezdett nyílni az olló, a hazaiak már emberfölényben sem találtak mindig helyzetet, míg nálunk Simon, Dmitrijeva és Malestein villogott a már említett Janurik mellett. Hétre növeltük a különbséget, közben az utolsó tíz perchez ért a mérkőzés, innen pedig már jelentős fordulat kellett volna ahhoz, hogy ne két ponttal térhessünk haza. Kapaszkodott még a Nykobing, hármat el is tüntetett a hátrányából, de Simon és Dmitrijeva ismét villant egyet, így pedig végképp lezárták a mérkőzést.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 14. forduló

Nykøbing Falster Handbold - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-34 (15-18)
Helyszín: Spar Nord BOXEN, Nykobing, 1700 néző
Időpont: 2025. február 22., 16 óra
Játékvezetők: Dragana Jakovljevic és Danijela Sando Kovacevic (szerbek)
Gólszerzők: Malestein 9 (4), Dmitrijeva 7, Simon 6, Cvijics 4, Hársfalvi 2, Bölk 2, Lekics 2, Márton 1, Janurik 1, ill. Obaidli 7, Madsen 5, Skovlund Schmidt 5, Hogdahl Schonningsen 4 (4), Kristiansen 2, Bardrum 2, Vestergaard 1, Jakobsen 1.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin