2022. november 14.
A jobbik arcát mutatta a válogatott, de így is kikapott
Svédország ellen az első félidő közepén a vezetést is átvettük, és szinte végig meccsben voltunk.

Zsinórban harmadszor lépett pályára északi együttes ellen a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon – Norvégia és Dánia után ezúttal Svédország következett. Ezt az összecsapást nagyjából az utolsó szalmaszálnak tekinthettük, hiszen a matek úgy szólt, hogy ha a középdöntő utolsó két fordulójában győzünk, akkor még beférhetünk a legjobb nyolc közé. A legutóbbi olimpián negyedikként, a világbajnokságon pedig ötödikként záró svédek ellen nem mi voltunk az esélyesek, és ez az első percekben meg is mutatkozott.

Alig telt el négy perc, amikor már rontott lövésünk és eladott labdánk is volt, s rémisztően hatott az eredményjelzőn látható 1-4. Gyorsan jött azonban a fordulat, négy gólt lőttünk zsinórban, átvettük a vezetést és meccsbe hoztuk magunkat. Látványos volt, hogy a szélső és a kettes védő közötti területeket támadtuk leginkább, és a torna eddigi meccseivel ellentétben ezúttal még jobbára értékesítettük is az ott kialakított helyzeteket.

A tizennyolcadik percben visszavették az előnyt a svédek, akik elsősorban Jamina Roberts és Linn Blohm játékából, valamint a lerohanásokból éltek, sőt, három gólra is eltávolodtak, de volt tartás a mieinkben. Klujber Katrinnak nem ez volt élete legjobb félidője (négy gólt és három gólpasszt így is összehozott azért…), de az is nagyon szembetűnő volt, hogy miként a horvátok, úgy a svédek is fokozottan ügyeltek rá. Jamina Roberts helyezkedett vele szemben, és amikor a figuráinknál jobbátlövőnk kezébe került volna a labda, a svéd klasszis már kilenc-tíz méteren fogadta a magyar csapat legjobbját, hogy ne jöhessen lendületbe. Látszólag frusztrálta is a helyzet, az első félidőben háromszor is előkészítés nélkül, talpról engedett el lövést „a világ végéről”, de kétszer gólt ért a bátorság.

A játékrész végén félő volt, hogy leszakadunk, mert megnőtt az eladott labdák száma, a statisztika szerint 10-3-ra „vezettünk” ebben, és ehhez képest még pozitív, hogy meccsben voltunk harminc perc után (15-18).

Győri-Lukács Viktória ziccerével indult a második félidő, de sajnos svéd gól lett belőle, vagyis az addigi legnagyobb különbségről kellett kapaszkodnunk. Szerencsére ellenfelünk játéka is nagyon hullámzó volt, nálunk pedig időszakonként egy-egy olyan játékos is tudott hozzátenni, aki eddig kevesebb szerepet vállalt. Debreczeni-Klivinyi Kinga az első félidőben szerzett két szép gólt, de Kuczora Csenge és Albek Anna is betalált fontos pillanatokban. A négygólos differenciát kétszer is kettőre csökkentettük, de ennél tovább nem tudtunk közeledni, és sajnos, amikor úgy érezhettük, hogy talán elbizonytalanodtak a svédek, Roberts vagy Blohm mindig megvillant.

A pluszt nem tudtuk hozzátenni, az a nagyobb lépést nem tudtuk megtenni, amely az egyenlítéshez, vagy esetleg a fordításhoz kellett volna, így bár becsülettel küzdöttünk, ez ma ennyire volt elég. A vereséggel az is eldőlt, hogy a csoportunk hatodik helyén zárjuk a középdöntőt, és összesítésben a tizenegyedik vagy a tizenkettedik pozícióban végzünk majd az Európa-bajnokságon.

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT (Ljubljana)

Magyarország–Svédország 25-30 (15-18)
Ljubljana, Stozice Arena. V.: Kazanegra és Vujacsics (montenegróiak)
Gólszerzők: 
Klujber 6 (1), Kuczora 5, Debreczeni-Klivinyi 4, Márton 3, Vámos 2, Albek 2, Füzi-Tóvizi 2, Győri-Lukács 1, ill. Roberts 9, Blohm 6, Hagman 4, Lindquist 3, Lagerquist 2, Thorleifsdottir 2, Carlsson 1, L. Hansson 1, Koppang 1, E. Hansson 1.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin