2022. május 25.
A kapitány marad!
A Ferencváros ikonikus kézilabdázója a 2022/2023-as idényben is a klub játékosa marad.

Szucsánszki Zita 2005-ben igazolt a Ferencvároshoz, villámgyorsan női kézilabdacsapatunk meghatározó játékosa lett, az évek során pedig a klub ikonikus sportolójává vált. Az évek során háromszor nyert bajnokságot, Magyar Kupa és EHF-kupa, valamint kétszeres KEK-győztesnek vallhatja magát. Kvalitásáról sokat elárul, hogy a legfontosabb pillanatokban képes csúcsteljesítményre – emlékezhetünk, hogy 2015-ben a Győr elleni bajnoki finálé első meccsén tizenhatszor, tavaly pedig a DVSC elleni, gyakorlatilag ugyancsak a bajnoki címről döntő meccsen tízszer volt eredményes. Zizi az elmúlt tizenhét esztendőben a sérüléseit követő rehabilitációt leszámítva csupán akkor nem állt a csapat rendelkezésére, amikor gyermeke születését várta – mostanáig 575 tétmérkőzésen lépett pályára a Ferencváros mezében, és ezeken 2362 (!) gólt szerzett.

S nem ez a vége, hiszen csapatkapitányunk további egy évvel meghosszabbította a szerződését!

„Olyan, mintha csak öt év lenne, nem pedig tizenhét, mert összefolynak az évek, pedig nagyon fordulatos az eddigi pályafutásom – mondta Szucsánszki Zita arra a felvetésünkre, hogy a tizenhetedik idényét kezdheti majd a Fradival a nyáron. – Persze, nagyon durva kimondani, hogy annyi ideje vagyok itt, mint ahány éves egy-egy csapattársam. Eddig is nehezen mondtam nemet a Fradinak, a gyermekvállalásnál és a sérüléseknél is, és nem feltétlenül Gábor miatt, bár – mondhatjuk úgy – elég nagy hatással van rám. Nagyon-nagyon sokat kaptam ettől a klubtól ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudjak nemet mondani. De most elkönyveltem magamban, hogy az utolsó évem lesz, és úgy is alakítjuk az edzésmunkát és minden egyebet, hogy mellette tudjak tanulni is. Azt hiszem, jövőre az egyik legfontosabb feladatom az lesz, hogy a hozzánk érkező fiatal Kukely Annát segítsem abban, hogy válogatott szintre kerüljön irányítóként. Az ő fejlődéséhez nem feltétlenül az itteni iszonyatos meccsszám a megfelelő, edzésekre is szüksége van, és igyekszem neki majd a lehető legtöbbet átadni a tapasztalatomból. Andrea Lekics is itt lesz, tőle is rengeteget lehet tanulni, úgyhogy, azt hiszem, Anna kivételezett helyzetben lesz…”

A csapatkapitányunk 138 gólra van a 2500-as álomhatártól, de számára sosem az egyéni sikerek voltak a fontosak.

„Mennyinél is vagyok? Hát, korábban a jó idényeimben lőttem volna annyit, hogy meglegyen, de ahhoz kellene az akkori vállam is – bár lekopogom, mostanra egészen jól alakul, nincs is bennem félsz miatta. Bevallom, sosem motivált, hogy én dobjam a legtöbb gólt, még most is vannak néha olyan meccseim, hogy azt hiszem, öt, hat, hét gólt lőttem, közben meg csak tudat alatt a gólpasszokat is oda veszem. Persze, nagyon jó érzés a gólszerzés, ezért remélem, hogy lesz még benne részem.”

A kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója, Görög Zsolt kiemelte, hogy Szucsánszki Zita a klub emblematikus kézilabdázója, ezért a pályán és azon kívül is számít a segítségére.

„Zizi óriási tapasztalata és tudása a mostani idényben is átlendítette néhányszor a csapatot a nehéz pillanatokban, és ezt várom tőle a következő idényben is – tudom, hogy rá számíthatunk, amikor épp megakad a szekér. Örülök, hogy még egy éven át szolgálja játékosként a Ferencvárost, hiszen a játékával és a személyiségével stabilitást ad a csapatnak a pályán és az öltözőben is, de a fiatalok fejlődésére is kiemelt figyelmet fordít.”

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin