Szeptember 13-án, vagyis csaknem másfél hónapja játszott legutóbb hazai bajnoki mérkőzést női kézilabdacsapatunk, ebből kifolyólag a péntek esti, Mosonmagyaróvár elleni összecsapás némileg különleges volt.

Ennek megfelelően jól is kezdtünk, a tizenegyedik percben például már négy góllal, 6-2-re vezettünk. Jól állt a lábán a védekezésünk, és ez még a kihagyott helyzeteinket is ellensúlyozta – egészen a tizennyolcadik percig. A játék képe ezt követően se változott meg, de a helyzetkihasználásunk tovább romlott, pedig ez volt a nagyobb bravúr… A vendégek tizenkilenc esztendős kapusa, Herczeg Lili nagyon elkapta a fonalat, sorra fogta a lövéseket függetlenül attól, hogy Háfra Noémi, Bánfai Kíra vagy épp Emilie Christensen próbálkozott. A tizennyolcadik percben 10-6-ra vezettünk, a szünetben pedig 11-10-re, vagyis a játékrész utolsó harmadában mindössze egyszer tudtunk a kapuba találni.

A fordulás után szerencsére jelentősen javult a helyzet, sokkal koncentráltabban lőttünk, miközben a védekezésünk semmit sem romlott, és gyorsan visszaállítottuk a megnyugtató különbséget – a negyvenedik percben 17-11 állt az eredményjelzőn. A második félidőben pályára kerülő Szemerey Zsófi hozta azt a szintet, amit a vendégek kapusa korábban, tizenöt perc alatt csupán egy akciógólt kapott, a biztos támasz tudatában pedig a társak egyre felszabadultabban kézilabdáztak.

A hajrá már igazi örömjátékot hozott, a közönség pedig elégedetten tapsolt a lefújást megelőző percekben. Bár az utolsó gól a vendégeké lett, a tízgólos győzelemmel így is elégedettek lehetünk - főleg, mert a védekezés a meccs jelentős részében nagyszerűen működött.