Legutóbb 2017-ben fordult elő, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata friss Magyar Kupa-győztesként készülhetett a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre, s bár a CSM Bucuresti ellen végül kettős vereséggel búcsúzott, mostanáig akkor volt legközelebb ahhoz, hogy FINAL4-ba jusson. Reméltük, hogy szombaton este is csak úgy lesz helytálló a mondat, hogy mostanáig, s ehhez az kellett, hogy a Metz ellen győzelemmel zárjuk a hazai meccset.

A játékosok és a szurkolók is óriási elánnal készülődtek, a lányokon ugyanakkor a feszültség is nagyon látszott. A párharc esélyesének a B-csoportot megnyerő, a sorozatban a legtöbb pontot gyűjtő, s október óta veretlen francia bajnok számított, mégis azt érezhették a mieink, hogy az elmúlt években a top klubok közül a metziek ellen mutatkozott a legtöbb esély. Ha valóban volt idegesség, akkor a szurkolók mindent megtettek azért, hogy ez elillanjon, a vendégek bemutatását szinte hallani se lehetett, olyan erővel szólt a „Hajrá, Fradi!”, aztán Emily Bölk nyitó bombája is jó jelnek tűnt.

Az első tíz perc mégsem a miénk lett, 1-3 után még egyenlítettünk, ezt követően azonban háromgólosra nőtt a hátrányunk, és ezt jó ideig cipeltük magunkkal. Ebben a periódusban Klujber Katrin két kimaradt ziccerét, valamint Kisfaludy Anett nagyon könnyű síppal adott kiállítását bánhattuk leginkább, később pedig a kissé bizonytalanná váló támadójátékunkat okoltuk. Sok volt támadásban a pontatlanság, s talán a lendület se volt megfelelő, emiatt több labdánk is elment, vagy épp rizikós helyzeteket kellett bevállalni, azokból meg Hatadou Sako sajnos jó néhányat hatástalanított. Három-négy gólon ingadozott a hátrány, vagyis lőtávolon belül voltunk, de jobb védekezés, s egy kicsi szerencse kellett volna ahhoz, hogy a szünetig még közelebb osonjunk.

A bal oldalunk volt a hatékonyabb, Emily Bölk átlövésből, betörésből is lőtt gólt, máskor meg az előnyszerzés után gólpasszt osztott az ugyancsak nagyszerűen teljesítő Márton Grétának. A játékrész hajrájában aztán esély mutatkozott, de előbb Malestein találta el ziccerrben Sako lábát, majd Stollénak nem ítéltek hetest (12-14). A Bölk elleni szabálytalanságot már nem lehetett nem észrevenni, Malestein pedig büntetőből javította előző hibáját, s bár a pihenőre végül kettőre nőtt a különbség, a befejezés biztató volt (13-15).

Amiért megküzdöttünk, azt sajnos gyorsan visszaadtunk, két rontott helyzet és könnyű metzi gól miatt bosszankodhattunk a fordulás után, ez ráadásul ugyanúgy megfogta a csapatot, mint az első félidő elején vétett hibák, és a 37. percben mínusz hatnál kellett Elek Gábornak időt kérnie (14-20). Sajnos nagyon komoly szinten működött a francia gépezet, iszonyatos sebességen futottak a figuráik, az elmúlt hetekben sérülés miatt hiányzó, ezt a meccset azonban vállaló Bruna de Paula pedig megmutatta, hogy valóban csapata legjobbja.

Küzdöttünk, megfeszültünk, hogy visszakapaszkodjunk, egyedülálló atmoszféra uralkodott a csarnokban, háromig el is értünk (18-21), ott azonban borzasztó pillanatban jött érthetetlen ítélet a macedón játékvezetőktől, és újra ötre távolodtunk (20-25).

A második félidőben Sako még jobb teljesítményt nyújtott a kapuban, talán ez is döntő lehetett abban, hogy nem tudtunk fordítani, sőt, valójában a véghajrában azért küzdöttünk, hogy a párharc ne dőljön el már ezen a találkozón. Zsinórban lőtt három góllal jeleztük, hogy nem adtuk fel (25-28), erre a Metz időkéréssel reagált, és sajnos megállította a felzárkózásunkat (25-30). Rohantunk, ebből azonban sajnos csak kapkodás lett, és az utolsó egy-két perc tükrözte azt, amit egyébként is láthattuk: óriási akarás, görcsösség, döntő pillanatokban hibák. Hat góllal győzött a Metz, s ezzel nagyon közel került a továbbjutáshoz - de semmi kétség, hogy a csapatunk jövő vasárnap Franciaországban is megpróbál csodát tenni.