2023. április 29.
A küzdelem nem hozott sikert, hátrányba kerültünk
Hatvan percen át harcolt a csapat, de a Metz higgadtabb volt, és jelentős előnyt szerzett a visszavágóra.

Legutóbb 2017-ben fordult elő, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata friss Magyar Kupa-győztesként készülhetett a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre, s bár a CSM Bucuresti ellen végül kettős vereséggel búcsúzott, mostanáig akkor volt legközelebb ahhoz, hogy FINAL4-ba jusson. Reméltük, hogy szombaton este is csak úgy lesz helytálló a mondat, hogy mostanáig, s ehhez az kellett, hogy a Metz ellen győzelemmel zárjuk a hazai meccset.

A játékosok és a szurkolók is óriási elánnal készülődtek, a lányokon ugyanakkor a feszültség is nagyon látszott. A párharc esélyesének a B-csoportot megnyerő, a sorozatban a legtöbb pontot gyűjtő, s október óta veretlen francia bajnok számított, mégis azt érezhették a mieink, hogy az elmúlt években a top klubok közül a metziek ellen mutatkozott a legtöbb esély. Ha valóban volt idegesség, akkor a szurkolók mindent megtettek azért, hogy ez elillanjon, a vendégek bemutatását szinte hallani se lehetett, olyan erővel szólt a „Hajrá, Fradi!”, aztán Emily Bölk nyitó bombája is jó jelnek tűnt.

Az első tíz perc mégsem a miénk lett, 1-3 után még egyenlítettünk, ezt követően azonban háromgólosra nőtt a hátrányunk, és ezt jó ideig cipeltük magunkkal. Ebben a periódusban Klujber Katrin két kimaradt ziccerét, valamint Kisfaludy Anett nagyon könnyű síppal adott kiállítását bánhattuk leginkább, később pedig a kissé bizonytalanná váló támadójátékunkat okoltuk. Sok volt támadásban a pontatlanság, s talán a lendület se volt megfelelő, emiatt több labdánk is elment, vagy épp rizikós helyzeteket kellett bevállalni, azokból meg Hatadou Sako sajnos jó néhányat hatástalanított. Három-négy gólon ingadozott a hátrány, vagyis lőtávolon belül voltunk, de jobb védekezés, s egy kicsi szerencse kellett volna ahhoz, hogy a szünetig még közelebb osonjunk.

A bal oldalunk volt a hatékonyabb, Emily Bölk átlövésből, betörésből is lőtt gólt, máskor meg az előnyszerzés után gólpasszt osztott az ugyancsak nagyszerűen teljesítő Márton Grétának. A játékrész hajrájában aztán esély mutatkozott, de előbb Malestein találta el ziccerrben Sako lábát, majd Stollénak nem ítéltek hetest (12-14). A Bölk elleni szabálytalanságot már nem lehetett nem észrevenni, Malestein pedig büntetőből javította előző hibáját, s bár a pihenőre végül kettőre nőtt a különbség, a befejezés biztató volt (13-15).

Amiért megküzdöttünk, azt sajnos gyorsan visszaadtunk, két rontott helyzet és könnyű metzi gól miatt bosszankodhattunk a fordulás után, ez ráadásul ugyanúgy megfogta a csapatot, mint az első félidő elején vétett hibák, és a 37. percben mínusz hatnál kellett Elek Gábornak időt kérnie (14-20). Sajnos nagyon komoly szinten működött a francia gépezet, iszonyatos sebességen futottak a figuráik, az elmúlt hetekben sérülés miatt hiányzó, ezt a meccset azonban vállaló Bruna de Paula pedig megmutatta, hogy valóban csapata legjobbja.

Küzdöttünk, megfeszültünk, hogy visszakapaszkodjunk, egyedülálló atmoszféra uralkodott a csarnokban, háromig el is értünk (18-21), ott azonban borzasztó pillanatban jött érthetetlen ítélet a macedón játékvezetőktől, és újra ötre távolodtunk (20-25).

A második félidőben Sako még jobb teljesítményt nyújtott a kapuban, talán ez is döntő lehetett abban, hogy nem tudtunk fordítani, sőt, valójában a véghajrában azért küzdöttünk, hogy a párharc ne dőljön el már ezen a találkozón. Zsinórban lőtt három góllal jeleztük, hogy nem adtuk fel (25-28), erre a Metz időkéréssel reagált, és sajnos megállította a felzárkózásunkat (25-30). Rohantunk, ebből azonban sajnos csak kapkodás lett, és az utolsó egy-két perc tükrözte azt, amit egyébként is láthattuk: óriási akarás, görcsösség, döntő pillanatokban hibák. Hat góllal győzött a Metz, s ezzel nagyon közel került a továbbjutáshoz - de semmi kétség, hogy a csapatunk jövő vasárnap Franciaországban is megpróbál csodát tenni.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, 1. mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria – Metz Handball 26-32 (13-15)
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2023. április 29., 16 óra
Játékvezetők:  Ismailj Metalari, Nenad Nikolovszki (macedónok)
Gólszerzők:  Bölk 7, Malestein 7 (5), Márton 4, Lekics 2, Szöllősi-Zácsik 1, Szucsánszki 1, Kisfaludy 1, Stolle 1, Klujber 1, Cvijics 1, ill. Horacek 7 (2), De Paula 5, Valentini 5, Maslova 5, Bouktit 4, Jörgensen 4 (2), Burgaard 1, Bont 1.

Cikkajánló

Az utolsó percekig küzdöttünk, de kikaptunk Metzben

Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.

Néhány százalékot lehet javulni még

Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

Két magyarral érkezik a Metz az Érd Arénába

Női kézilabdacsapatunk negyeddöntős ellenfele az előző két idényben bejutott a Bajnokok Ligája FINAL4-ba.

Kiesés párharcot még nem vesztettünk a Metz ellen

A 2023-as Bajnokok Ligája-negyed- és a 2011-es KEK-elődöntő is szép emlék női kézilabdacsapatunknak.

Teljes gőzzel előre: jön a Metz elleni oda-visszavágó

Női kézilabdacsapatunk a szerdai bajnokit kipipálta, majd belecsapott a közvetlen felkészülésbe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin