2020. január 9.
A lányok két korosztályban is arattak Eperjesen!
Évek óta részt vesznek csapataink a rangos nemzetközi tornán, ahol idén a lányok két aranyat nyertek.

A Ferencváros utánpótláscsapatai évek óta rendszeresen részt vesznek az év elején megrendezésre kerülő eperjesi kézilabdatornán, amelyen számos különböző nemzetiség megméreti magát.

A fiúk itt elért sikeréről korábban beszámoltunk, de a lányok is parádésan szerepeltek: két korosztályban összesen három csapattal indult a Fradi, és mindhárom a dobogón végzett, a gyerekek két aranyérmet, valamint egy bronzérmet nyertek.

„Az U15-ben Pádár Ildikó vezetésével minden meccset megnyertek a lányok, az U13-ban pedig a két csapatunk az elődöntőben találkozott – mondta az U13-as korosztály vezetőedzője, Szarka Éva. – Szörnyű volt edzőként ez az elődöntő, sokáig hagytuk, hogy a gyerekek maguktól játszanak, aztán, amikor az egyik nagyon elhúzott, akkora másiknak néhány tanáccsal azért segítettünk. A torna korábbi szakaszában megesett, hogy nem tudtam ott lenni mindkét csapattal, mert közel egy időben két különböző helyszínen volt meccs, ilyenkor Schill-Bene Lilla segített be. A torna első mérkőzésén egyébként az erősebb csapatunk kikapott egy góllal a Michalovcétól, de a döntőben sikerült nekik visszavágni, öttel legyőztük a szlovákokat, a főként egy évvel fiatalabbakból álló másik csapatunk pedig megszerezte a bronzérmet. Összességében nagyon jól sikerült tornán vettünk részt, kiváló volt a szervezés, és igencsak hasznos meccseket játszottunk. Fontos, hogy sok különböző kézilabda-kultúrát ismerhettünk meg, ukrán, horvát és lengyel csapat is volt a résztvevők között.”

Az U15-ösök között Helm Boglárkát választották a torna legjobb játékosának, míg az U13-as mezőny legjobb kapusa Szoták Bernadett lett.

Gratulálunk fiataljainknak a kiváló szerepléshez!

Cikkajánló

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin