Nem lehettünk nyugodtak női kézilabdacsapatunk szerdai bajnoki fordulója előtt: nagyon közelinek tűnt még a szombati pofon, mindössze két edzésre volt idő a találkozó előtt, ráadásul a soron következő ellenfelünk, a Kisvárda stabil formát mutatott, amikor játszhatott. Legutóbb október 9-én volt erre példa, akkor a Békéscsaba otthonában nyert könnyedén (24-32), előtte szeptember 23-án kis híján elcsípte az idén szárnyaló Mosonmagyaróvárt (13-7-re is vezetett, végül 22-21-re kikapott), a Vác otthonában is csak két góllal maradt alul (28-26), míg legnagyobb skalpként legyőzte a Debrecent (21-18).

Az előjelek után fontosnak tűnt, hogy ne ragadjunk be, de tudták ezt a játékosok is, érződött már a bemelegítésen is, hogy a lányok hergelik egymást, ha már a lelátóról nem várhattak ebben segítséget, hiszen üres volt. 1-0-ra és 2-1-re a hazaiak vezettek, ezt követően azonban magunkhoz ragadtuk az előnyt, kettő, három, majd öt gólra távolodtunk és magabiztosan játszottunk. A tizenhetedik percben, 10-5-ös vezetésünknél kért időt a hazai tréner, Bakó Botond, és sikerült is ezzel elvennie a lendületünket. Eleinte csak annyira volt ez elég, hogy nem hízott tovább a különbség, a 7-12 után ugyanakkor 4-1-es sorozattal egyre zárkózott a Várda. A hajrát aztán újra megnyomtuk, így a szünetre ismét visszaállt az addigi legnagyobb, az ötgólos különbség (12-17).

A második félidő elején még egyszer beleerősítettek a hazaiak, három gólig megint elértek, de Emily Bölk vezérletével (negyedszer volt már eredményes a szünet után) újfent fordítani tudtunk a meccs alakulásán. 26-19-nél hétre távolodtunk, és mert csak bő negyed óra volt hátra, eldőlni látszott a két pont sorsa. Ami igazán örömteli volt, hogy Elek Gábor bátran forgathatta a csapatot, minden összetételben ugyanúgy működött az eltervezett játék. Nem mondhatjuk, hogy sziporkázó teljesítmény lett volna ez, de ahhoz bőven elég volt, hogy roppant magabiztosan, az előzmények ismeretében talán a vártnál könnyebben húztuk be a kisvárdai bajnokit.