2020. november 11.
A lelkeknek is fontos volt: biztosan győztünk Kisvárdán
A második félidő elején egyszer még felzárkóztak három gólra a hazaiak, de a végén nem kellett izgulni.

Nem lehettünk nyugodtak női kézilabdacsapatunk szerdai bajnoki fordulója előtt: nagyon közelinek tűnt még a szombati pofon, mindössze két edzésre volt idő a találkozó előtt, ráadásul a soron következő ellenfelünk, a Kisvárda stabil formát mutatott, amikor játszhatott. Legutóbb október 9-én volt erre példa, akkor a Békéscsaba otthonában nyert könnyedén (24-32), előtte szeptember 23-án kis híján elcsípte az idén szárnyaló Mosonmagyaróvárt (13-7-re is vezetett, végül 22-21-re kikapott), a Vác otthonában is csak két góllal maradt alul (28-26), míg legnagyobb skalpként legyőzte a Debrecent (21-18).

Az előjelek után fontosnak tűnt, hogy ne ragadjunk be, de tudták ezt a játékosok is, érződött már a bemelegítésen is, hogy a lányok hergelik egymást, ha már a lelátóról nem várhattak ebben segítséget, hiszen üres volt. 1-0-ra és 2-1-re a hazaiak vezettek, ezt követően azonban magunkhoz ragadtuk az előnyt, kettő, három, majd öt gólra távolodtunk és magabiztosan játszottunk. A tizenhetedik percben, 10-5-ös vezetésünknél kért időt a hazai tréner, Bakó Botond, és sikerült is ezzel elvennie a lendületünket. Eleinte csak annyira volt ez elég, hogy nem hízott tovább a különbség, a 7-12 után ugyanakkor 4-1-es sorozattal egyre zárkózott a Várda. A hajrát aztán újra megnyomtuk, így a szünetre ismét visszaállt az addigi legnagyobb, az ötgólos különbség (12-17).

A második félidő elején még egyszer beleerősítettek a hazaiak, három gólig megint elértek, de Emily Bölk vezérletével (negyedszer volt már eredményes a szünet után) újfent fordítani tudtunk a meccs alakulásán. 26-19-nél hétre távolodtunk, és mert csak bő negyed óra volt hátra, eldőlni látszott a két pont sorsa. Ami igazán örömteli volt, hogy Elek Gábor bátran forgathatta a csapatot, minden összetételben ugyanúgy működött az eltervezett játék. Nem mondhatjuk, hogy sziporkázó teljesítmény lett volna ez, de ahhoz bőven elég volt, hogy roppant magabiztosan, az előzmények ismeretében talán a vártnál könnyebben húztuk be a kisvárdai bajnokit.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-38 (12-17)
Kisvárda, Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
Játékvezetők: Sándor László és Szikszay Csaba
A Ferencváros gólszerzői: Emily Bölk 7, Angela Malestein 7 (1), Háfra Noémi 6, Schatzl Nadine 6, Klujber Katrin 5, Tóth Nikolett 2, Kisfaludy Anett 2, Kovács Anett 1, Kovacsics Anikó 1, Julia Behnke 1.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin