Négy százszázalékos csapat maradt a női kézilabda NB I-ben a második fordulót követően, s ha abban nincs is meglepetés, hogy a két BL-résztvevő eddig hibátlan, arra talán előzőleg kevesen fogadtak volna, hogy a két feljutó, az Esztergom és a Szombathely áll majd még négy ponttal két meccs után.
A magunk részéről bízunk benne, hogy szerdán este hatra nő a pontjaink száma, és erre minden esély meg is van, hiszen Klujber Katrinék a jelenleg még nyeretlen Békéscsaba ellen lépnek az Elek Gyula Aréna parkettjére 19 órától. A csabaiak az első fordulóban a közvetlen riválisai egyikével, a Szombathellyel találkoztak, és idegenben háromgólos vereséget szenvedtek, múlt kedden ugyanakkor Győrben harminc percen át tartották a lépést a BL-címvédővel. Az ETO ebben a periódusban több fiataljának is lehetőséget adott, de ezzel együtt is figyelemreméltó volt a végül tizenegy gólos vereséget szenvedő Előre teljesítménye.
Az első két fordulóban a portugál válogatott Mariana Ferreira Lopes volt riválisunk legeredményesebb játékosa 14 találattal, s ez nem is meglepő, tekintve, hogy az előző évadban a harmadik helyén végzett a német Bundesliga góllövőlistáján. A múlt szezonban két magabiztos győzelmet arattunk ellenük, Békéscsabán tizenhat, a Népligetben pedig tizenhét góllal győztünk.
Hasonló forgatókönyvvel ezúttal is elégedett lehetne mindenki, s miként azt Simon Petra elmondta, fél szemmel már a hétvégére is lehetne figyelni, ha jól teljesít a csapat.
– Jó a hangulat az öltözőben, hiszen sorozatban nyertük a meccseket, és ez a cél szerdán is – mondta fiatal irányítónk. – Fontos, hogy magunkra koncentráljunk, gyorsítsuk a játékot. és feszesen védekezzünk, akkor nem lehet probléma. Úgy vélem, hogy a hétvégére, a Storhamar elleni meccsre már jó lenne igazán formába lendülni, hiszen nehéz mérkőzés vár ránk – picit így is tekinthetünk a Békéscsaba elleni találkozóra.
A bajnoki 19 órakor kezdődik, jegyet váltani online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kézilabda jegypénztárban szerdán 17 órától lehet.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. szeptember 18., szerda, 19 óra
Játékvezetők: Garai Balázs Róbert és Varasdi Levente Zoltán
TV: M4 Sport
Bár 6-1-re is vezettek női kéziseink, a támadójátékunk nem működött, így kikaptunk a francia bajnoktól.
A francia együttes három szoros győzelemmel és egy döntetlennel a csoport harmadik helyén áll.
Francia válogatott átlövőnk egykori csapata ellen is nyerne, de a Metzbe utazó szurkolóknak is adott tippet.
Vezetőedzőnk mellett Janurik Kinga, valamint a kisvárdai Józsa Krisztián és Mátéfi Dalma mondott véleményt.
Több meghatározó játékosát is pihentette Allan Heine, ez meg is látszott a csapaton, de legyőztük a Kisvárdát.
Szurkolóink újra hazai pályán láthatják kedvenceiket, szerdán a Kisvárda érkezik a Népligetbe.
Golovin Vlagyimir hat FTC-játékost hívott be a női kézilabda-válogatott október végi keretébe.
Szinte tökéletes volt a védekezés az első félidőben, a második játékrész viszont rejtély Edwige számára.