2024. február 28.
A második félidőben fölényessé vált a magyar győzelem
Az olimpiai selejtezőre készülő magyar válogatott magabiztosan nyerte meg a Svájc elleni Euro Cup-mérkőzést.

Svájc ellen játszott EHF Euro Cup-mérkőzést az olimpiai selejtezőre készülő magyar női kézilabda-válogatott. A szerda esti, tatabányai meccsen az első tíz percben nem alakult ki jelentős különbség, a mieink egy-két góllal vezettek, 5-4-es állás után azonban sikerült ellépni. Böde-Bíró Blanka védéseit is kihasználva zsinórban négy gólt lőttünk, és az itt kialakult fórt viszonylag jól tartottuk a játékrész folytatásában is. A vendégek 12-9-nél, illetve 16-13-nál tudtak háromra közeledni, de a kettő között egyszer hattal is megléptünk (16-10).

Az első félidő utolsó tíz percében nem volt kellően hatékony a védekezésünk, illetve a védések is elmaradtak, miközben a túloldalon a csereként beállt Sladana Dokovic öt védést is bemutatott ebben a periódusban, így a pihenőre kettőre olvadt a differencia (16-12).

A szünetben sikerült rendezni a sorokat, lendületesebb és pontosabb játékot mutatott a válogatott támadásban, védekezésben pedig sokkal keményebbé vált a fal. A kapuban Szemerey Zsófi nagyon jól védett, így folyamatosan nőtt a különbség, és az utolsó negyed órában már igazán felszabadultan kézilabdázhattak játékosaink. Az első játékrészhez képest óriási volt a változás, 34-20-nál már tizennégy volt az előny, látszólag a svájciak kissé belefáradtak a tempóba.

A győzelem összességében egy percig se forgott veszélyben, a második félidőben pedig fölényessé is vált. A válogatott szombaton 16:30-tól ismét Svájccal csap össze - de akkor már Gümligenben.

NŐI KÉZILABDA
EHF EURO CUP

Magyarország-Svájc 38-26 (16-14)
Helyszín: Tatabánya, Multifunkciós Sportcsarnok
Időpont:
2024. február 28., 17 óra
Gólszerzők: 
Kuczora 10 (5), Simon 4, Papp 4, Faluvégi 3, Albek 3, Vámos 3, Füzi-Tóvizi 3, Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 2, Győri-Lukács 2, Pásztor 1, Szöllősi-Schatzl 1, ill. Schmid 6, Altherr 5, Kündig 5, Emmenegger 2, Baumann 2, Bachtiger 2, Riner 2, Goldman 1, Gautschi 1.

Cikkajánló

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

Változás női kézilabdacsapatunk stábjában

A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.

Michala Möller: „Nagyon hiszek a csapatunkban!”

Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin