2023. június 23.
A második kalapból várjuk a BL-csoportkör sorsolását
Az EHF nyilvánosságra hozta a menetrendet a keddi BL-sorsolásra, amelyet csapatunk a második kalapból vár.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2023/24-es szezonban is két nyolcas csoportra osztják a női kézilabda Bajnokok Ligája mezőnyét. Az Európai Kézilabda Szövetség kedden délelőtt 11 órától Bécsben tartja a csoportkör sorsolását, amelyre el is készítette a kalapokat.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese a francia Brest Bretagne, a dán Odense és a román Rapid Bukarest mellett a második kalapból várja a húzást. Az EHF közleményéből az is kiderül, hogy az első és második kalapban helyet kapott magyar csapatok nem találkozhatnak egymással a csoportkörben, ami egyszerűen azt jelenti, hogy a Győrrel legkorábban az egyenes kieséses szakaszban találkozhatunk a nemzetközi porondon. Azt pedig, hogy a harmadik magyar résztvevő, DVSC melyik hazai csapattal kerül össze, természetesen a sorsolás dönti majd el.

A sorsoláson sorrendben az első, a második és a harmadik kalap csapatainak sorsa dől el, végül pedig a két negyedik kalapos csapat elhelyezésével lesz teljes a csoportbeosztás.

A tizennégy fordulót követően, ahogyan eddig is a csoportok első két helyezettje automatikusan negyeddöntős lesz, míg a 3-6. helyen végzőkre playoff vár. A csoportkör első fordulóját szeptember második hétvégéjén rendezik.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A csoportkör sorsolása

1. kalap
Vipers Kristiansand (norvég)
Győri Audi ETO KC
Metz Handball (francia)
Team Esbjerg (dán)
CSM Bucuresti (román)

2. kalap
FTC-Rail Cargo Hungaria
Brest Bretagne Handball (francia)
Odense Handbold (dán)
CS Rapid Bucuresti (román)

3. kalap
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)
WHC Buducnost (montenegrói)
SG BBM Bietigheim (német)
IK Sävehof (svéd)
MKS Zaglebie Lubin (lengyel)

4. kalap
Ikast Handbold (dán)
DVSC-Schaeffler

Cikkajánló

Alicia Stolle nagy hírrel szolgált a Fradi-drukkereknek

A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.

Emléktáblát kapott a Fradi örökös bajnok kézilabdázója

Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.

„Azokkal szeretek dolgozni, akik érzik a felelősséget”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.

Könnyek és nevetés - ilyen volt női kéziseink évzárója!

Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!

Cvijics-gól és fölényes győzelem zárta az évet

Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.

Dragana Cvijics: A Ferencváros a második otthonom marad

Visszavonuló beállónk érzelmesen beszélt a klubról, a pályafutásáról és a jövőbeli terveit is vázolta.

Az idényzáró után a pályára engedjük a szurkolókat

Női kézilabdacsapatunk vasárnap este a Szombathelyi KKA ellen zárja a 2025/2026-os évadot.

Könnyed győzelmet arattunk a NEKA ellen

Női kézilabdacsapatunk a várakozásoknak megfelelő különbséggel nyerte meg a NEKA elleni mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin