2019. október 24.
A Mosonmagyaróvárt fogadjuk
Két Bajnokok Ligája-találkozó között pénteken este bajnokin lépünk pályára az Elek Gyula Arénában.

Változatos napjai vannak női kézilabdázóinknak, főleg a magyar válogatott játékosoknak: múlt szombaton Bajnokok Ligája-mérkőzést játszottak, hétfőn és kedden Kim Rasmussen szövetségi kapitány tartott nekik edzéseket, pénteken pedig már bajnoki következik. De legalább a múlt heti siker valamelyest felszabadította a társaságot, s ez egyértelműen érezhető a hangulaton.

A pénteki, Mosonmagyaróvár elleni összecsapásra való felkészülésre tehát nem jutott túl sok idő, egészen pontosan kettő napot készült együtt a keret, igaz, a papírforma szerint a győzelem így sem lehet kérdéses. Az MKC-t lebecsülni ezzel együtt is hiba lenne, gyors, pörgős, agresszív kézilabdát játszik, s bár az idényben hat bajnokijából csak kettőt nyert meg, a Vác és a Fehérvár dolgát is megnehezítette. Utóbbi vendégeként az első fordulóban csupán kettő góllal kapott ki (29-27), előbbi pedig csak eggyel volt jobb nála (28-29) úgy, hogy az ötvennyolcadik perc után nem esett gól. A legeredményesebb játékosa a hat meccsen huszonkét találatnál járó Katona Flóra. S ha már a legjobb gólszerzőknél járunk – a Fradi legeredményesebb játékosa Klujber Katrin. Ő hét bajnokin negyvenöt gólnál jár, ráadásul huszonhat gójával a Bajnokok Ligája-góllövőlistán az élen áll.

„A két Podravka elleni meccs között talán jól is jön nekünk a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, hiszen az MKC stílusa hasonlít a horvátokéhoz, keményen védekeznek, gyors kézilabdát játszanak – mondta ezt már Schatzl Nadine. – Ha viszont támadásban meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, akkor nem lehet problémánk.”

Megújul a Dobdle! játék

Nagy sikerrel debütált a szezonban a hazai mérkőzéseinken a Dobdle! játék, amelynek során három szurkolónk a szünetben a pályán játszhat és nyerhet. Noha Klujber Katrin, Tóth Nikolett és Pásztor Noémi megmutatta korábban, hogy nem lehetetlen a félpályáról kézilabdával a felsőkapufára helyezett tégelyt eltalálni, eddig egyetlen szurkolónk sem célzott elég jól.

A következő meccstől kezdve épp ezért picit könnyítünk a szabályokon: az ismert módszerrel kiválasztott szurkolóink az első kísérletük előtt eldönthetik, hogy a hetes vonalról, a kilencesről vagy a felezőről dobnak (fontos, hogy előre kell dönteni mindhárom kísérletről!). Természetesen, aki távolabbról jár sikerrel, az értékesebb nyereményben részesül.

- Aki a hetes vonalról dobja le a tégelyt, az egy egyedi gyártású, FTC Handball feliratú kézilabda sálat kap.

- Aki a kilencesről, az a kézilabdacsapatunk friss élelmiszerpartnerének, a Lidl felajánlásának köszönhetően ötezer forintos vásárlási utalványt kap.

- Aki a felezőről, az a női kézilabdacsapatunk 2020/2021-es szezonjára szóló éves bérletet kap.

A Dobdle! játék mellett további aktivitásokkal várjuk szurkolóinkat: üzenhetnek a csapatnak, barátoknak, hozzátartozóknak, készíthetnek fényképeket, és arcfestéssel is hangolódhatnak a mérkőzésre.

Belépők online és személyesen is kaphatóak.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
7. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson-Mosonmagyaróvár
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2019. október 25. 18:00
Játékvezetők: Altmár Kristóf és Horváth Marton
Jegyár: 1500-2000 (Online jegyek ITT)
TV: Fradi Média Youtube-csarotna (a szakkommentátor ezúttal Fiedler Erika lesz)

Cikkajánló

„Különösen fáj ez a vereség”

Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.

Az utolsó percekig küzdöttünk, de kikaptunk Metzben

Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.

Néhány százalékot lehet javulni még

Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

Két magyarral érkezik a Metz az Érd Arénába

Női kézilabdacsapatunk negyeddöntős ellenfele az előző két idényben bejutott a Bajnokok Ligája FINAL4-ba.

Kiesés párharcot még nem vesztettünk a Metz ellen

A 2023-as Bajnokok Ligája-negyed- és a 2011-es KEK-elődöntő is szép emlék női kézilabdacsapatunknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin