Csiszár-Szekeres Klára 2015-ben igazolt a Ferencvároshoz, s azóta csak abban az időszakban nem állt klubunk rendelkezésére, amikor gyermekének, Benettnek adott életet. A védekező specialista kézilabdázó Magyar Kupa-győztesnek és bajnoknak is vallhatja magát, de nagyon bízik benne, hogy pénteken, az utolsó hazai Fradi-meccse után másodszor is aranyérem kerül a nyakába. Eldőlt, hogy Szeki hét év után távozik a Népligetből, ennek apropóján beszélgettünk játékosunkkal.

Összegeztél már?
Nem, nem foglalkoztam még összegzéssel, de mivel régóta érik a döntés, nem tudom kizárni, hogy hét évet töltöttem itt. Az biztos, hogy jó időszak volt, de ez aligha meglepetés – szerintem, aki hét éven át egy klubnál van, annál kizárt, hogy ne legyenek pozitívak az érzései. Voltak nehéz időszakaim, de szerintem ez mindenhol előfordul, egyébként pedig ebben a hét évben tényleg ott voltam, ahol szeretek lenni, azt csináltam, amit szeretek, és igazából nemcsak a kézilabdázásra, hanem a magánéletemre is gondolok.

Ebben az időszakban lettél édesanya, ami az élsporttal összeegyeztetve biztosan sok nehézséggel, de még több örömmel járt. Mit jelent számodra, amikor a fiad is a lelátón szurkol?
Szeretem, amikor itt van. Az kevésbé számít nekem, hogy épp szurkol vagy játszik, de amikor itt van, akkor azt érzem, hogy abban az időben is velem van.

Emlékszel rá, hogy milyen érzésekkel igazoltál 2015-ben a Fradihoz?
Igen: nagyon boldog voltam. Előtte mélyponton voltam lelkileg, és ezért különösen örültem, hogy jött ez a lehetőség, hogy ennyire jó helyre, az ország egyik legjobb csapatába kerülök. Kicsit álomvilágban éltem, belecsöppentem, és emlékszem, az idény elején az egyik BL-meccset nagyon rosszul kezdtük. A Fleury hét góllal vezetett, és közben tudatosult bennem, hogy nem azért jöttem, hogy égessem magam, ez a Fradi, ahol teljesíteni kell. Onnantól minden összeállt, és végül döntetlenre mentettük a meccset is.

El tudtad képzelni, hogy hosszú éveken át maradsz a klubnál?
Abszolút, hosszú távban gondolkodtam – előtte se sok klubnál szerepeltem, hanem mindenhol hosszú időt töltöttem. Amikor idejöttem, nem úgy tekintettem erre, mint egy lépcsőfokra, hanem mint egy top helyre, nekem a csúcsnak számított, és ahogyan megtaláltam a helyemet, úgy is voltam vele, hogy nekem ez itt nagyon jó, nem is vágyódtam el soha.

Jó néhány nagy győzelem részese voltál, melyikre emlékszel a legszívesebben?
A BL-győzelmek közül a Rosztov elleni számomra a legemlékezetesebb. Még az érdi éveim alatt is az volt a fejemben, hogy nem legyőzhetetlen, és később ott is volt néhányszor a lehetőség, mégse sikerült soha. Úgyhogy, ajándék, hogy az utolsó évemben mégis összejött. A bajnoki cím a legértékesebb természetesen, de a Magyar Kupa-arany volt a pályafutásom során az első igazi, ilyen szintű siker, ezért az is különleges.

2015 óta többször is átalakult a játékoskeret – melyik garnitúrában érezted magad a legjobban?
Mindegyikben megtaláltam a helyem, de a tavalyi csapat, amellyel bajnoki címet nyertünk, nagyon jó társaság volt, illetve arra az időszakra is nagyon szívesen gondolok vissza, amikor Danick és Nere (Danick Snelder és Nerea Pena – a szerk.) is itt játszott még – különleges volt, hogy mennyire magukénak érezték ők is a Fradit.

Az elmúlt hét évben a magyar válogatottnak és a Ferencvárosnak is lehettél csapatkapitánya. Mit jelentett ez számodra?
Felelősségteljes dolog, ami olykor talán nem is hálás szerep, de ez itt olyan közeg, ahol nagyon nem kellett közbeszólni. A stábtagokkal és a lányokkal is olyan a viszony és a hangulat, hogy bármit meg lehet beszélni, soha nem éreztem széthúzást, vagyis könnyű dolgom volt.

Hogyan tovább a szezon végeztével?
Vannak terveim, de mindenről akkor szeretnék majd beszélni, amikor eljön az ideje.