2019. október 10.
A példakép ellen debütált a húszéves beállónk
A nála tizenhét évvel idősebb Heidi Löke ellen mutatkozott be a Bajnokok Ligájában Pásztor Noémi.

Mint ismert, női kézilabdacsapatunk rosszul kezdte az idei Bajnokok Ligája-idényt, nem igazán sikerült megnehezíteni a tavalyi BL-harmadik, norvég bajnok Vipers dolgát. A vereség ellenére egy-egy pozitívumot azért találhatunk a meccsben: a Ferencváros által járt út következő mérföldköveként újabb két fiatal magyar kézilabdázó, a tizenkilenc éves Banfai Kíra és húszesztendős Pásztor Noémi mutatkozhatott be Európa elitjében. Utóbbi számára a debütálás mellett extra többletet jelentett, hogy a négyszeres BL-győztes, olimpiai -, kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok Heidi Löke ellen kellett küzdenie…

Elérzékenyültél a Bajnokok Ligája-himnusz közben?
Nem… - felelte Pásztor Noémi, aki társaival ellentétben a talajra nézve koncentrált, miközben a televízió kamerája az arcokat pásztázta.

Annyira a „meccsben voltál” már, hogy meg se fogott igazán?
De, azért jó érzés volt, csak épp nem szorult össze a gyomrom, vagy nem kellett levegő után kapkodnom. Sosem tudom a himnuszok alatti pillanatok közben, hogy merre nézzek, nem szeretek a kamerába tekinteni, ezért inkább lehajtottam a fejem. Később aztán, ahogy túl volt rajtunk a kamera, már mosolyogtam, de ez nem látszott a tévében.

Összességében olyan volt, amilyenre számítottál?
Jobb végkimenetelt vártam, de egyébként igen. A drukk, a hangulat, a sok néző, a feszültség mind-mind olyan volt, amilyet elképzeltem. Az meglepett viszont, hogy ilyen sok Fradi-szurkoló utazott miattunk több ezer kilométert, visszafelé a repülőn egy apuka és a kislánya ült mellettem, ők is a meccsről jöttek. Nagyon jó érzés volt!

Különleges rivális lehetett számodra a nálad csaknem tizenhét évvel idősebb Heidi Löke…
Régebben Hajdu Jani bácsitól (korábbi szövetségi kapitány – a szerk.) kaptam egy felvételt, amin Heidi Lökéről voltak összevágva jelenetek, azért adta nekem, hogy abból tanuljak. Szóval, nem túlzás, példakép, a posztomon a világ egyik legjobbja, és fiatalabb koromban kisebb álmom volt, hogy játszhassak ellene. Ezért picit örültem, hogy pályára lép, utólag aztán már nem, hiszen rengeteget tett hozzá a Vipershez.

Milyen volt testközelből?
Elképesztően nehéz ellene védekezni, harminchat évesen minden apró fortélyt ismer. Illetve, többet is engedtek nekik a játékvezetők: ha kicsit megfogtuk, eldobta magát és megítélték neki a hetest vagy a két percet, ha meg nem tartottuk keményen, akkor simán gólt szerzett. Sokszor a hatosról indult, onnan ugrott ki, mielőtt jött volna a labda. Meccs közben már egyáltalán nem jutott eszembe, hogy egyfajta példakép számomra, vagyis nem úgy, hogy akkor nem lehet hozzáérni sem, hanem plusz motivációt adott. Tudtam, ha őt megoldanám, akkor az tényleg extra teljesítmény lenne.

Összességében miként tekintesz vissza a BL-bemutatkozásodra?
Nagyon szomorú voltam, hogy kikaptunk, és főleg, hogy ilyen sok lett közte, szerintem ennyi nincs a két csapat között. Nem gondoltam volna, hogy ennyire más szint lesz a BL, de most már van tapasztalatom innen is, és remélem, a második meccsem győztes lesz. Rengeteget segíthet ebben a szurkolótáborunk, várom már a kezdést. Tavasszal mindig kicsit később mentem a meccsekre, hiszen nem játszhattam, és elképesztő volt látni, hogy a csarnokhoz vezető úton minden boltban, cukrászdában és kocsiban fradisták vannak. Gondolom, hasonló lesz most is, és ez óriási plusz jelent nekünk!

A KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Bajnokok Ligája, A-csoport, 2. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2019. október 13. 13 óra
Játékvezetők: Jiri Opava és Pavel Valek (csehek)
Jegyár: 3000-6500 forint (online ITT lehet belépőt váltani!)

Cikkajánló

Jegyinfók a Vác és az Esztergom elleni meccsre

Női kézilabdacsapatunk következő két mérkőzésére gyűjtöttük össze a jegyinformációkat.

Az egyik legjobb védelemmel jutottunk tovább a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk sikerrel vette a Bajnokok Ligája első szakaszát; lássuk, mit mutatnak a számok!

Simon Petra a heteséről: „Merész dolog volt”

Az Odense elleni mérkőzés legjobbjának választott kézilabdázónk beszélt a rangadóról és a csoportkörről is.

Eldőlt, hogy a Dortmund lesz női kéziseink ellenfele

A Bajnokok Ligája B csoportjában harmadikként záró csapatunk az A csoport hatodikjával találkozik.

"Elképesztő volt a játékosok mentalitása"

Női kézilabdacsapatunk hősiesen küzdött a tavalyi BL-döntős vendégeként, és végül két góllal legyőzte.

Őrületes csata és győzelem Odensében!

Szinte végig vezetve nyert női kézilabdacsapatunk, és BL-csoportja harmadik helyén végzett.

A tavalyi BL-döntős ellen zárjuk a csoportkört

Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott a csoportbeli helyezésekről döntő mérkőzés helyszínére.

Az Európa-liga címvédőjénél szerepel majd Csíkos Luca

Az FTC hosszú távú szerződést kötött a kézilabdázóval, akit két évre kölcsön ad a Thüringer HC-nak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin