2023. január 25.
A sírból hoztuk vissza az MTK elleni meccset
Tizenöt perccel a vége előtt ötgólos hátrányban voltunk, de végül egyetlen góllal megnyertük a bajnokit.

Volt az elmúlt időszakban jó néhány gólzáporos mérkőzés a Fradi és az MTK között, és úgy tűnt, szerdán is ilyen hatvan perc vár ránk – ezt vetítette elő, hogy harminckilenc másodperc alatt háromszor zördült meg a háló (2-1). A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban rendezték a találkozót, ott, ahol egyébként férfi kézilabdacsapatunk az Európa-ligában játszik, de a lányok most először léptek itt pályára.

A harmadik percben került hozzánk először az előny, és azt várhattuk, hogy lépésről lépésre szakítjuk majd le a hazaiakat magunkról, de az MTK tartotta magát, főként gyors akciókból és beállóból szerzett gólokat. Aztán nemhogy tartotta magát, még az előnyt is visszavette (9-8). Elek Gábor a tizenhetedik percben kért időt először, s már ekkor is elégedetlen lehetett, hát még öt perccel később, amikor másodszor is letette a T-betűt a zsűri asztalra. A kettő közötti időszakot 4-1-re nyerte meg az MTK, a védekezésünk elemeire hullott, és a támadójátékunk nem tudta ellensúlyozni, hogy a hazaiak szinte minden támadásukat gólra váltották (15-11). A hibákat rögtön próbálta mindenki kijavítani, de ebből inkább kapkodás lett, így egyre mélyebbre ástuk magunk alatt a gödröt. A huszonkilencedik percben öttel, a szünetben pedig néggyel állt jobban az MTK, vagyis volt mit megbeszélni a szünetben (20-16).

A fordulás után látszólag elszántabban jött ki a csapat, gyorsan le is csökkentette a hátrányt kétgólosra, de a következő percekben ijesztő volt, hogy a hazaiaknak a kiválóan sikerült első félidő után nagyjából minden összejött. A kapufáról rendre befelé pattant a labda, vagy épp Bíró védése után az MTK beállójának kezébe került, így visszaállt a szünetre kialakult négygólos differencia – bajban voltunk.

Harcolni kellett, és ezt megtette a csapat, de az utolsó tíz percre fordulva is hátrányban voltunk még, igaz, látszólag fogyott a hazaiak ereje (31-29). Egyre távolabb szorítottuk őket a kapunktól, egyre kevésbé találtak helyzetet, és Bíró Blanka egyre több labdát fogott, az ötvennegyedik percben utolértük őket (32-32). Krimi lett ebből a meccsből, de akárhogyan is alakult, meg kellett nyernünk, hogy ne kerüljünk még nehezebb helyzetbe a bajnoki címért folytatott harcban. Bölk gólja előnyt jelentett, de innentől felváltva estek a gólok, vagyis az MTK mindig válaszolt a találatainkra. Márton Gréta a hatvanadik percben megint vezetést szerzett (36-37), de maradt még ideje támadni az MTK-nak is. Lőni azonban már nem, mert úgy védekeztünk, mint ahogyan hatvan percen át kellett volna. A sírból hoztuk vissza ezt a bajnokit, de csak megnyertük, és végül csak az számít, hogy két pontot szereztünk.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
13. forduló

MTK Budapest - FTC-Rail Cargo Hungaria 36-37 (20-16)
Helyszín: Riz Levente Sport- és Rendezvénycsarnok, Budapest
Időpont: 2023. január 25., 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs és Földesi Csaba
Gólszerzők: Pál 9 (1), Simon 7, Grosch 5, Sallai 4, Szabó K. 4, Dakos 3, Szabó L. 2, Román 2, ill. Malestein 11 (6), Cvijics 6, Stolle 6, Márton 5, Bölk 4, Lekics 2, Hársfalvi 1, Kukely 1, Kisfaludy 1. 

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin