Szombathelyen két pontot szereztünk, de két játékost veszítettünk – Vilde Ingstadnak az eltört az orra, Márton Grétának pedig az ujja sérült meg –, épp ezért a következő nyugati túra előtt azt reméltük, hogy a fentiek közül csak a két pont megszerzése ”ismétlődik meg”. Mosonmagyaróváron eggyel nehezebb mérkőzés várt ránk, mert vár ellenfelünk a bajnokságban a várakozások alatt teljesít, az Európa-ligában a Thüringer és a Larvik ellen is nyert. És akkor hozzátehettük, hogy mezőnyben a két említett sérültünkön kívül Orlane Kanort és Dragana Cvijicset is nélkülöznünk kellett.
Jesper Jensen ugyanakkor pozitív volt az összecsapás előtt, abban bízott, hogy játékosai a nehézségek ismeretében még koncentráltabban állnak a feladathoz – és látszólag így is történt.
Jól kezdtünk, mi diktáltuk a ritmust, támadásban viszonylag könnyen szereztünk gólokat, míg a hazaiaknak eleinte sokat kellett küzdeni a gólokért, később pedig meg is állítottuk őket többször is. Janurik Kinga kezdett a kapuban, ám három védés után a padra kellett ülnie, miután Tóth Gabriella eltalálta labdával a fejét, igaz, a hatékonyság Böde-Bíró Blankával sem csökkent. Kapusaink jó alapot biztosítottak, elöl pedig ötletesen kézilabdáztunk és a helyzeteinket is jó százalékkal értékesítettük. Az MKC edzője, Dragan Adzics bő hét perc után kért időt először, majd tíz perccel később másodszor, előbbinél 3-7, utóbbinál 5-12 állt az eredményjelzőn. Közben Jesper Jensen dinamikusan forgatta a csapatot, a szokottnál jobban sakkozott a terheléssel. A szünetig nem változott jelentősen a játék, egyszer ötre közeledett a Mosonmagyaróvár, a pihenőre pedig plusz hattal mehettünk (12-18).
Fontos volt, hogy a fordulás után jól kezdtünk, mert így nyílt az olló, és gyakorlatilag a teljes második játékrészt kényelmes fór mellett játszhattuk le. Böde-Bíró még tovább javított a teljesítményén, védett hetest, ziccert, átlövést is, elöl pedig Emily Vogel villogott leginkább. A két irányítónk Simon Petra és Darja Dmitrijeva is hozzátette a magáét, az utolsó negyed órában pedig egyszerre volt pályán Balázs Bítia, Dancsák Vivien és Szeibert Anna is. A különbség ilyen felállás mellett sem csökkent, akadémistáink is megállták a helyüket, és a számos hiányzó ellenére is meggyőző fölénnyel nyertünk az MKC otthonában.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
14. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 24-35 (12-18)
Helyszín: UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Időpont: 2026. február 4., 18 óra
Játékvezetők: Sándor György és Szabó Balázs
Gólszerzők: Kukely 5, Tóth G. 4, Quist 4, Kazai 3, Tomova 3, Strannig 1, Molnár 1, Wolfs 1, Tatar 1, Falusi-Udvardi 1, ill. Vogel 8, Dmitrijeva 8, Simon 6 (1), Malestein 4, Tranborg 3, Klujber 3, Hársfalvi 2, Szeibert 1.
A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.
A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.