2025. február 2.
„A szemlélet változott a második félidőre”
A Budaörs elleni győztes bajnoki után Allan Heine és a kilenc gólig jutó Valerija Maszlova értékelt.

Noha a bajnokság tizennegyedik fordulója előtt Allan Heine kiemelte, hogy a védekezésre koncentrálva szeretné magabiztosan megnyerni a Budaörs elleni találkozót, szombaton koraeste lassan indult be a gépezet. A vezetés az első játékrészben is megvolt már, de ezt inkább annak köszönhettük, hogy elöl alig-alig láthattunk elhibázott akciót: 16-18 állt az eredményjelzőn, és ez meg is felelt a játék képének. A fordulás után aztán már úgy teljesített a csapat, ahogyan azt vezetőedzőnk elképzelte, csupán nyolc gólt engedtünk a hazaiaknak, ebből négyet az utolsó tíz percben, amikor már tíz fölött volt a különbség.

– A Budaörs okosan kézilabdázott az első félidőben, mi viszont nem pontosan azt csináltuk, amit akartunk, sokat szenvedtünk, főleg védekezésben, de ez ellenfelünk teljesítménye miatt is volt – értékelt Allan Heine. – Azt hiszem, a szemlélet változott meg leginkább a második félidőre, ez kellett ahhoz, hogy összeálljon a játékunk. Összességében elégedett vagyok a második félidővel, azzal a hozzáállással, amit ott mutattunk, vagy épp Valerija játékával, aki nagyon egyszerűen és hatékonyan fejezte be az akciókat. Ebben a periódusban a megfelelő mederbe helyeztük a játékunkat, szintet emeltünk a védekezésünkben, ez hozta meg összességében a kényelmes győzelmet.

Valerija Maszlova tíz lövéséből kilenc gólt ért el, a mezőny legjobbja volt Budaörsön, jelentős szerepe volt abban, hogy a második félidőben kinyílt az olló.

– Az első félidőben nagyon rosszul védekeztünk – szögezte le orosz átlövőnk. – Ha jól védekezünk, akkor olyan lövések jöhetnek az ellenféltől, amire számítunk, de ez most nem így alakult, és nagyon sok gólt kaptunk. A meccs második felére jelentősen javultunk hátul, emiatt boldog vagyok, a kapusok is nagyon sokat segítettek, és az is különösen pozitív, hogy sok különböző szituációból, akcióból, figurából lőttük a góljainkat, ez igazi csapatmunka volt.

Együttesünkre a folytatásban két hazai mérkőzés vár, előbb szerdán a Mosonmagyaróvárt fogadja 17:45-től, majd szombaton 16 órától az idény utolsó hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén játszik a Storhamar ellen. Jegyet online vásárolhatnak a meccsjegy.fradi.hu-n vagy személyesen hétfőn 15:30 és 18 óra között.

NŐI KÉZILABDA NB I, 14. FORDULÓ
MOYRA BUDAÖRS–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 24–37 (16–18)
Budaörs, 950 néző. V: Héjja, Kónya
BUDAÖRS: Vártok R. – Vártok T., Schneider 2, Pardi 2, Uhrin 4, Marincsák 3, Szöllősi-Schatzil 4 (1). Csere: Böle (kapus), Szekerczés 3, Hudák, Gorilszka  5, Helm 1, Lengyel E. Edző: Buday Dániel
FTC: Janurik – Malestein 7, Maszlova 9, Simon P. 5 (1), Edwige 2, Bölk 1, Márton G. 4. Csere: Glauser (kapus), Kanor 2, Lekics 2 (1), Bordás 2, Hársfalvi 3, Tomori. Edző: Alan Heine
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–5. 21. p.: 9–12. 26. p.: 12–16. 38. p.: 17–22. 45. p.: 18–29. 53. p.: 21–34. 
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2

Cikkajánló

Végig kézben tartottuk az irányítást Esztergomban

Női kézilabdacsapatunk végig vezetett, végül pedig három góllal nyert a MOL Esztergom vendégeként.

Kedden Esztergomban folytatódik a bajnokság

Női kézilabdacsapatunkra három mérkőzés vár a héten – elsőként kedden a tavalyi bronzérmes otthonában.

„Különösen fáj ez a vereség”

Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.

Az utolsó percekig küzdöttünk, de kikaptunk Metzben

Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.

Néhány százalékot lehet javulni még

Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin