2021. október 15.
A tavalyi kiírás legjobbjával érkezik az Esbjerg
Izgalmas és kiélezett összecsapás várható szombaton - BL-meccsel folytatjuk az idényt.

Amint azt már biztosan mindenki tudja, szombaton Bajnokok Ligája-mérkőzéssel folytatódik női kézilabdacsapatunk idénye. A válogatottakból visszatérő játékosaink szerdán kapcsolódtak be teljes intenzitással az edzésekbe, csütörtökön és pénteken pedig már a meccs helyszínén, Érden gyakoroltak a lányok.

Következő ellenfelünk az Esbjerg lesz, amely meglepetésre csupán a negyedik helyen végzett a rendkívül komplikált lebonyolítású dán bajnokság előző szezonjában. Ennek következményeként szabadkártya segítségével került a BL főtáblájára, de játékoskerete és közelmúltbeli sikerei alapján egyértelműen helye van a legjobbak között. A Bajnokok Ligájában először a 2015/16-os szezonban szereplő együttes egymás utáni harmadik szezonját kezdte meg a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, amelyben legjobb eredménye eddig a tavalyi nyolcaddöntőbe való bekerülés volt. Ott aztán a későbbi döntős Brest már leküzdhetetlen akadályt jelentett számára.

A szintlépés érdekében az együttes idén a nyár egyik legnagyobb átigazolását vitte véghez, miután elcsábította a Vipers Kristiansandtól a tavalyi négyes döntő legértékesebb játékosának választott Henny Reistadot. A huszonkét éves norvég irányító a FINAL4-ban két meccsen huszonöt góllal járult hozzá klubja történelmi aranyérméhez, összesen pedig három év alatt 189 gólt jegyzett a BL-ben. Rajta kívül érkezett még a német válogatott kapus, Dinah Eckerle, míg a távozókhoz sorolható az a Nerea Pena, aki korábban hét évig erősítette a Fradit. Összességében komoly erőt képviselő keret jött össze az Esbjergnél, amely jelenleg két győzelemmel és egy vereséggel a BL-csoport harmadik helyén áll.

Az egymás elleni mérlegünket tekintve csupán négy mérkőzésből lehet kiindulni, ezeken kétszer-kétszer győzött mindkét fél. A legemlékezetesebb – legalábbis számunkra mindenképp – a tavalyi idegenbeli győzelmünk, ahol csodával határos módon, nyolc meghatározó játékosunk nélkül sikerült 24-21-re a dánok fölé kerekedni. A szombati mérkőzésen is lesznek hiányzóink, de az akkorihoz képest jóval kevesebben, így reményekkel telve várhatjuk a mérkőzést. Abban biztosak lehetünk, hogy rendkívül izgalmas és nehéz meccs vár a lányokra, de az idény eddigi részében megmutatták már, hogy a legjobbak ellen is képesek kimagasló teljesítményre. Afelől pedig semmi kétség, ha ezúttal is átlag felett teljesít a csapat, akkor az szombaton is elég lehet.

A mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik. Jegyet vásárolhatnak online (s online a Lidl Plus applikáció nyújtotta 20% kedvezményt is igénybe vehetik), valamint 14 órától az Érd Arénánál személyesen is.

Nyereményjáték

Nagy sikerrel zárult a csütörtökön meghirdetett nyereményjátékunk, amelyben tíz kérdésből álló kvíz kitöltésével lehetett páros belépőket nyerni az FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg mérkőzésre. Többszáz szurkolónk tette próbára tudását, és aki nem csak ügyes, de szerencsés is volt, az másodmagával a helyszínen buzdíthatja szombaton a csapatot. A rengeteg résztvevőből a korábban tervezettnél több, végül húsz győztest sorsoltunk, s őket e-mailben értesítettük.

További érdekességek ITT.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 4. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2021. október 16., szombat, 16 óra
Játékvezetők: Vanja Antic és Jelena Jakovljevic (szerbek)
Jegyár: 3500-6500 Ft., jegyet vásárolni online ITT lehet, s mint beszámoltunk róla, a Lidl Plus mobilalkalmazás segítségével most 20% kedvezménnyel tehetik mindezt. Részletek ITT.
TV: Sport 1

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin