2019. január 16.
A „testvércsapatunk” ellen folytatjuk
Elvárható a győzelem az MTK ellen, de így is különleges mérkőzés jön.

Jól folytatta az idényt januárban az MTK női kézilabdacsapata, egyedül a Békéscsaba elleni hazai pontvesztést (22-22) sajnálhatja, de a siófoki döntetlen (26-26), valamint a Győr idegenbeli megszorongatása (36-29) kétségkívül megsüvegelendő teljesítmény. Írjuk mindezt csak azért, mert innét nézve nem árt oda figyelni a kék-fehérek ellen szerdán este, amikor az Elek Gyula Arénában fogadjuk őket. Sokat elárul a két csapat remek viszonyáról, hogy az MTK remek szereplését Elek Gábor viccesen a decemberben elvégzett parádés munkával magyarázza – ekkor ugyanis, mint az köztudott, heteken át közösen tréningezett a két keret a válogatottakat leszámítva.

„Ez aligha számít ilyenkor, nekem még viszonylag új a szituáció, de nincs vele probléma – akkor közösen edzettünk, most pedig egymás ellen lépünk pályára tétre menő összecsapáson – mondta Klujber Katrin, aki a Ferencvároshoz szerződése után épp a fent említett időszakban kapcsolódott be a munkába. – Ha végig koncentráltan kézilabdázunk, akkor ez a mérkőzés könnyebb lehet számunkra, mint a legutóbbi volt, de a lényeg, hogy megszerezzük az újabb győzelmünket a bajnokságban.”

Az MTK keretében jelenleg két kölcsönjátékosunk található, Bánfai Kíra tizenhárom meccsen húsz gólnál jár, míg Tóth Nikolett az első hét bajnokin tudott pályára lépni, addig húszszor talált az ellenfelek kapujába, majd a bal vállát meg kellett műteni, s most a rehabilitációját tölti.

A szerda este 18 órakor kezdődő mérkőzésre 14 óráig lehet online belépőt vásárolni már 1500 forintért is, 16:30-tól pedig az Elek Gyula Aréna pénztárai is nyitva lesznek.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2019. január 16. 18 óra
Játékvezetők: Fekete Tamás és Tóth Dávid
Jegyár: 1500-2000 Ft.
Jegyek online már elérhetőek ITT, személyesen pedig a meccs napján 16:30 órától.

Cikkajánló

Most kiderül, mit tanultunk a szeptemberi leckéből

Érden kis híján pontot veszítettünk a Sola ellen a kézilabda BL-ben, a visszavágón jobban kell koncentrálni.

Elhunyt Krámerné Agócs Valéria

Magyar bajnok egykori női kézilabdázónk 70 éves volt.

„Talán az ilyen győzelmek még értékesebbek”

Böde-Bíró Blanka extra teljesítményt nyújtott az MKC otthonában, kapusunk mellett Jesper Jensen is értékelt.

A számos hiányzó ellenére is meggyőző játékkal nyertünk

A meccs utolsó negyedében egyszerre három akadémista volt a pályán, de így is magabiztosan nyertünk.

Eltört az orra, kihagyás vár Vilde Ingstadra

Olimpiai és világbajnok beállónk Szombathelyen sérült meg, amikor ellenfele térdével találkozott az orra.

Jön a második nyugati kör

Az Európa-ligában remeklő, az NB I-ben gyengélkedő Mosonmagyaróvárhoz látogatunk szerda este.

Tizenhét góllal múltuk felül a Szombathelyt

Gyengén kezdett női kézilabdacsapatunk, de fordított és végül esélyt sem adott ellenfelének.

Szombathelyen indítjuk a „nyugati napokat”

Női kézilabdacsapatunk négy nap alatt kétszer is a nyugati határ mentén lép pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin