Szokatlan látványt nyújtott a Kiss Szilárd Sportcsarnok szerdán délután – megszokhattuk, hogy női kézilabdacsapatunk itteni mérkőzésein, valamint a rangadókon megtelik a lelátója, ehhez képest ezúttal talán félház lehetett. A mieink szervezett szurkolói csoportja már előre jelezte, hogy a bajnokikhoz mérten igencsak borsos, 5900 forintos jegyár miatt marad távol, de alighanem a helyiek közül is volt, aki emiatt döntött a televízió mellett.
Aki itt volt, az viszont szurkolt, és örömmel konstatálhattuk, hogy néhány perc után a mieink lettek hangosabbak, ehhez pedig annak is volt köze, ami a pályán történt. Klujber Katrin ott folytatta, ahol Ljubljanában abbahagyta, az ő két gólja nyitotta a találkozót, majd Márton Gréta következett kétszer, közben pedig csak egy hetes akadt be a siófoki oldalon. Nagyon jól védekeztünk, a hazaiak alig-alig kerültek helyzetbe, a tizenkettedik percben, Kajdon Blanka tudott először akcióból, felállt fallal szemben túljárni Janurik Kinga eszén. Ha jobban koncentrálunk a támadásainkra, akkor ezt kihasználva már a meccs elején jelentősen elhúzhattunk volna, de nálunk is becsúszott néhány hiba, s így a tizenkilencedik percig tartotta a lépést a Siófok.
Elek Gábor korán, már tíz-tizenöt perc játék után megkezdte a cseréket, érezhetően az is szerepet játszott ebben, hogy múlt vasárnap még Szlovéniában volt pályán a csapat, szombaton pedig jön a Bajnokok Ligája-címvédő Vipers Kristiansand elleni összecsapás. Jól szálltak be azonban a cserék, 7-9 után „robbantottunk”, hat gólt lőttünk zsinórban, és nagyon magabiztos előnyt építettünk. A védekezés volt a kulcs, no meg az, hogy Janurik Kinga a védett vagy megszerzett labdák után nagyszerűen indított – a negyedik egyáltalán nem könnyű, de mértani pontosságú labdáját már a lelátón ülő Bíró Blanka is elismerő bólogatással és tapssal díjazta.
Sokatmondó adat, hogy harminc perc alatt (az MKSZ statisztikája szerint) csupán tizenegy lövés találta el a kapunkat, ennek köszönhető, hogy magabiztos előnnyel mehettünk szünetre (15-8).
A fordulás után a hazaiak lőtték az első gólt, de nem sokkal később már tízre hízott a fór (11-21), és ezzel el is döntöttük nagyjából a mérkőzést. Nagyon könnyedén játszottunk, és szinte az összes siófoki hibát kihasználtuk, az utolsó húsz percre pedig egyáltalán nem maradt izgalom. Szurkolni ugyanakkor lehetett még, hiszen pályafutása során először lépett pályára Kármán Luca, a mieink tizennyolc éves balátlövője, aki próbálkozott becsülettel, de gólt nem szerzett.
Ennyire felforgatott összetételben kissé lelassult a játékunk, de ezúttal ez bőven belefért, tíz góllal győztünk a Balaton partján, és talán némi energiát is sikerült megspórolni a szombati rangadóra, amelyen a világ egyik legjobbja lesz az ellenfél.
K&H női kézilabda liga
4. forduló
Siófok KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 19-29 (8-15)
Helyszín: Kiss Szilárd Sportcsarnok, Siófok
Időpont: 2022. október 12., 16:45
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József
Gólszerzők: Janjusevics 5, Debreczeni-Klivinyi 4, Kajdon 2, Mavsar 2 (1), Schuch 2, Török 1, Wald 1, Papp 1, N'Diaye, ill. Klujber 8 (3), Kovács Anett 6, Márton 4, Kukely 2, Lekics 2, Szucsánszki 2, Hársfalvi 2, Malestein 1, Cvijics 1, Bölk 1.
Mestermérleg:
Uros Bregar: A csapatunk több labdát veszített, mint ahány gólt lőtt, ez nem volt a legjobb napunk. Mi nem játszottunk jól, teljesen egyértelmű győzelmet aratott a Ferencváros, nekünk nincsenek olyan szintű átlövőink, mint ellenfelünknek, és így nem is tudtuk felvenni a versenyt.
Elek Gábor: Mindkét csapat a hétvégén elég fontos mérkőzést játszott, és mindkét csapat elég sok energiát veszített ott. Azzal tudtunk a hazaiak fölé kerekedni, hogy a védekezésünk nagyon jól működött, és ebből tudtunk könnyű gólokat szerezni. Felállt fallal szemben nem volt nagy különbség, de a gyors gólok eldöntötték a meccset.
Nagyon megszenvedett Japánnal a magyar női kézilabda-válogatott, de felállt hatgólos hátrányból.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.