2021. április 2.
A Viharsarokba utaznak lányaink
Női kézilabdacsapatunk szombaton a kiesés elől menekülő Békéscsaba otthonában lép pályára.

Hosszú éveken át rangadónak számított a Békéscsaba-Fradi női kézilabda bajnoki, ezúttal azonban kötelezően megoldandó feladatnak minősül a mieink számára a szombati összecsapás. A lila-fehérek ugyanis alaposan megfiatalított kerettel vágtak neki a 2020/2021-es idénynek, és ennek megfelelően a bent maradásért küzdenek. Szombati ellenfelünk a tabella utolsó helyén áll, első győzelmét március 9-én szerezte meg – a Szombathely ellen, 23-20 –, ezen kívül pedig egyszer sikerült pontot csípnie, a Boglári Akadémia-SZISE elleni döntetlen (24-24) alkalmával. Tavasszal ugyanakkor a korábbinál jobb formát mutat a Békéscsaba, a két említett pontszerzésen túl az előző héten megnehezítette az Érd (33-30) dolgát, valamint a DVSC ellen is becsülettel helytállt (23-30).

Kötelező győzelmet várhatunk, ugyanakkor különleges mérkőzés előtt áll Kovács Anett – a válogatott jobbszélsőnk tizenhárom éven át erősítette a Békéscsabát, s most először lép majd pályára ellenfélként a helyi Városi Sportcsarnokban.

„Furcsa érzések vannak bennem ezzel kapcsoltban, de épp ezért nagyon várom már a meccset – mondta Kovács Anett. – Alaposan megváltozott a játékoskeret Békéscsabán a korábbi évekhez képest, nagyon sok a fiatal játékos, akik biztosan felszabadultan játszanak majd ellenünk, úgyhogy nekünk lendületesen kell kézilabdáznunk. Úgy, ahogyan csináltuk azt szerdán is.”

Az összecsapás szombaton 16 órakor kezdődik, 7. Tv és a Behir.hu online felülete élőben közvetíti.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
17. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött
Időpont:
 2021. április 3. (szombat) 16 óra
Játékvezetők: Réti Tamás Csaba, Szedmák Márton
TV: Behir.hu

Cikkajánló

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

Találkozz játékosainkkal az EFOTT-on!

Kézilabdacsapatunkból Hársfalvi Júliával, Emily Vogellel és Szeibert Annával is találkozhatnak a fesztiválon.

Eb-döntő után: „Óriási tanulópénz volt a torna”

A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin