2021. május 4.
A világ legjobbját kellene megállítanunk
A bombaformában lévő Győr érkezik szerdán a Népligetbe – csak tökéletes teljesítménnyel lehet esély.

Ez az a mérkőzés, amelyre nemcsak a honi sportkedvelők kapják fel a fejüket, hanem Európa szerte figyeli a kézilabda sportágat szeretők jelentős tábora. Amely az utóbbi években a bajnoki címről dönt, s amely a világszínvonalú sportteljesítmény mellett gladiátori csatát is hoz. A Ferencváros és a Győr összecsapása igazi kuriózum, még akkor is, ha riválisunk kétségkívül nagyobb játékerőt képvisel – nemcsak nálunk, hanem a világ valamennyi klubjánál.

Most pedig látszólag bombaformában van. Az utóbbi hónapokban szorosnak tűnő meccsre a Bietigheim (32-28) és a Buducsnoszt (24-21) volt csak képes ellene, de az igazsághoz tartozik, hogy mindkét eset Bajnokok Ligája-visszavágón történt, miután az ETO az első hatvan percet tizenhét (20-37), illetve tizenegy (19-30) góllal nyerte idegenben… Februárban, Győrött a mieink negyvenöt percen át ragyogóan kézilabdáztak, gyakorlatilag megmutatták, hogyan lehet megbénítani a minden fronton címvédő győriek játékát, az utolsó negyed óra azonban nagyon rosszra sikeredett, s végül hatgólos vereséget szenvedtünk (33-27). A bajnoki végelszámolásnál egyenlő pontszám esetén az egymás elleni gólkülönbség rangsorol elsőként, majd az összes bajnokin elért gólkülönbség másodikként, s tekintve, hogy utóbbiban a Győrnek jelenleg száznégy gól a fórja, inkább hétgólos sikert tekinthetnénk elegendőnek a bajnoki címhez – ha számolgatni akarunk. Ez a szikár matematika, amely a valóságban azért a leírtnál jóval nehezebb; az adott formát, Janurik Kinga és Kovacsics Anikó hiányzását tekintve szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás. Úgyhogy lényegében teher, nyomás nélkül játszhatunk, miközben hazai pályán, a Ferencváros mezében ennél sokkal nyomasztóbb helyzetben is maximális elszántsággal és töretlen hittel kellene pályára lépni. Az elvárható minimum, hogy az utolsó másodpercig küzdve harcoljon minden játékosunk, s ha ez kimagasló egyéni teljesítményekkel is párosul, sikeres lehet a csapatunk. Elvégre kézilabdázóink mindegyike megmutatta már, hogy a legmagasabb szinten is képes csúcsteljesítményre – csak épp most többekből egyszerre szükségeltetik ez a szint.

A szurkolók is segítségre lehetnek – s ez 2021-ben egyelőre messze nem átlagos –, hiszen, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal, az ott lehet a lelátón! A mérkőzésre hétfőn este jó néhány belépő gazdára talált, a még elérhető jegyeket pedig mostantól online (a vendégszektorba is), valamint szerdán 14 órától az Elek Gyula Arénában személyesen is meg lehet váltani.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
23. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. május 5., 16:00
Játékvezetők: Andorka Miklós és Hucker Róbert
Jegyár: 1500-2500 Ft. Online jegyvásárlás itt.
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Végig kézben tartottuk az irányítást Esztergomban

Női kézilabdacsapatunk végig vezetett, végül pedig három góllal nyert a MOL Esztergom vendégeként.

Kedden Esztergomban folytatódik a bajnokság

Női kézilabdacsapatunkra három mérkőzés vár a héten – elsőként kedden a tavalyi bronzérmes otthonában.

„Különösen fáj ez a vereség”

Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.

Az utolsó percekig küzdöttünk, de kikaptunk Metzben

Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.

Néhány százalékot lehet javulni még

Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin