2023. június 4.
A Vipersen át vezet az út a Bajnokok Ligája-aranyhoz
Az Esbjerg elleni drámai siker után a norvég bajnok ellen küzdhetünk történetünk legnagyobb sikeréért.

Valószínűleg a sporttörténelem legjobb hangulatú női kézilabdameccsén, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe csapatunk szombat este az Esbjerg ellen. Az MVM Dome-ban világrekordot jelentő nézőszám, 20 022 szurkoló előtt folytattuk csodálatos BL-menetelésünket, aki látta, tudja: ez a találkozó biztosan kiemelt helyet kap majd klubunk történelemkönyvében.

Mindenekelőtt azonban vasárnap este olyan mérkőzés vár ránk, amelyet a szezon elején is legfeljebb remélni mertünk. Ha az elődöntő előtt igaz volt – egyébként szintén BL-döntős formában teljesítő – szurkolóink üzenete, miszerint „Itt nem állhatunk meg!”, akkor a finálénak lehetne ez egyfajta jelszava is. Persze, ezt játékosainknál senki sem tudja jobban, legalábbis az Esbjerg elleni utolsó tíz perc feltétlenül erről árulkodott.

Nemes feladat vár tehát együttesünkre, a korábban nem látott bravúrhoz pedig a kétszeres Bajnokok Ligája-címvédőn, a norvég Vipersen vezet az út. Ellenfelünk szinte rajt-cél győzelmet aratott a Győr elleni szombat délutáni elődöntőben, a végére ugyan szoros lett a találkozó, de összességében magabiztosan, 37-35-re nyert, a második félidőben már héttel is vezetett. A meccsen a két legeredményesebb játékosa Jamina Roberts és Marketa Jerabkova volt, ők ketten összesen tizenötször találtak a kapuba. De ha a Vipersről van szó, nyilván nem lehet nem megemlíteni az orosz világklasszis, Anna Vjahirjeva vagy a kapuslegenda Katrine Lunde szerepét.

A mostani szezonban kétszer is találkoztunk a norvégokkal, és azok a mérkőzések azt mutatták meg, hogy csapatunk, ha kimagasló formában van, közel tud lenni északiakhoz. Októberben hazai pályán 26-26-os döntetlent játszottunk, januárban Norvégiában pedig minimális különbségű 27-26-os vereséget szenvedtünk ellenük - de tegyük hozzá, hogy a Vipers jellemzően az idény végére időzíti a csúcsformát. Voltak győzelmeink is velük szemben, 2021-ben (a COVID-időszakban) három napon belül kétszer is legyőztük őket az Elek Gyula Arénában.

Persze, valószínűleg a múltbeli eredmények kevésbé fognak számítani vasárnap 18 órától, az az elképesztő hit, amit csapatunk kaphatott az újabb sikertől, valamint, az a kézilabdapályán korábban tényleg nem látott buzdítás, amit szurkolóinktól kaptunk, valószínűleg sokkal inkább. A feladatot adott: amellett, hogy továbbra is élveznünk kell a FINAL4 minden percét, a világ legjobb együttesén léphetünk át kézilabdacsapatunk első BL-aranyáért.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
Döntő

Ferencvárosi TC – Vipers Kristiansand
Helyszín: MVM Dome
Időpont: 2023. június 4., 18 óra
Játékvezetők: Tajana Prastalo, Vesna Balvan (bosnyákok)
Tv: Sport1

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin