2021. június 28.
Alicia Stolle: „Sokkal jobb Fradi-mezben”
Átlövőnk TOP 10-es válogatásában jó néhány fotón mosolyog - pedig szerinte ez nem német jellegzetesség.

Mindenki számára nehéz és megterhelő idény volt az előző, de ha egy játékosunkat kell kiemelni, akinek a többiekhez képest is nagyobb volt a hullámzás, akkor az Alicia Stolle – vele folytatjuk a TOP 10 sorozatot.

Német válogatott átlövőnknek iszonyatosan hosszúra nyúló kihagyása miatt nagyon mélyről kellett visszajönnie. Amikor meg épp bevethető állapotba került, és arra lett volna szüksége, hogy előbb néhány percet, majd fokozatosan egyre több időt töltsön a pályán, akkor a rendkívüli helyzet miatt mintegy ötven percet kellett végig küzdenie. Az emlékezetes, esbjergi, csodaszámba menő győzelem alkalmával. Nem volt más választás, heteken át folyamatosan kulcsszerepet kellett vállalnia, de törvényszerű volt, hogy a rávezető időszak elmaradása miatt hamarosan törés következik a formájában. Alicia azonban ezen is túllendült, és tavasszal – elsősorban védekezésben – már nagyon komoly produkciót tett le az asztalra. Nem csoda tehát, hogy ilyen hullámok után még most is örömmel néz rá a bajnoki cím ünneplésénél készült fotókra.

„Bizony, elképesztően nehéz volt, hosszú sérülés az idény elején, új csapatban, új országban, távol az otthonomtól, de a vírushelyzet se könnyítette a helyzetet… De a vége boldog lett – megnyertük a magyar bajnokságot egy elképesztő csapattal és egy fantasztikus klubbal.”

Az idény utolsó bajnokija után számára még nem kezdődhetett el a pihenő, hiszen Emily Bölkkel együtt a német válogatott keretösszetartásán vett részt – de legalább az ottani csapattársak gratulációit is begyűjthette személyesen.

„Nagyon jó érzés volt! Úgy éreztem, hogy mindenki nagyon örült a sikerünknek, szurkoltak nekünk és rengeteg kedves üzenetet, gratulációt kaptunk. A válogatott program után otthon voltam a családommal és a párommal, illetve olyan ismerősöket, barátokat látogattunk meg, akiket már nagyon rég nem láttunk. Kihasználom az időt rá, hogy feltöltsem az elemeket, hogy amikor visszatérek a Fradihoz, tele legyek erővel.”

Alicia kedvenc fényképein sokszor széles mosollyal az arcán tűnik fel – német csapattársaihoz hasonlóan.

„Nem mondanám, hogy ez jellemző a németekre, de igen, mi valóban sokat mosolygunk. Szerintem inkább a személyisége ilyen mindhármunknak. Az biztos, hogy mindig próbálok a jó dolgokra koncentrálni, amik boldoggá tesznek, már csak azért is, mert mosolyogva sokkal könnyebb dolgozni is.”

Játékosunknak azért is különleges lehetett az utolsó hazai bajnoki mérkőzés, mert most először volt telt ház, illetve a Fradi-meccseken megszokott hangulat, mióta a Ferencváros sportolója. S bár ellenfélként többször is megtapasztalhatta szurkolóink fanatizmusát, ez így azért egészen más…

„Oh, az utolsó meccs a szurkolókkal… Fantasztikus volt! Lenyűgöző volt a hangulat, elképesztő érzés előttük játszani, az első perctől kezdve nyomtak minket előre és minden jó pillanatban ünnepeltek. Mondhatom, sokkal jobb Fradi-mezben játszani itt, mint amikor ellenfélként tapasztaltam meg a hangjukat. Alig várom már a következő szezont!”

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin