Háromgólos hátrányból, ráadásul a vezetőedzőnk nélkül vártuk a Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját, ezek ismeretében pedig azt reméltük, vágytuk, hogy jól kezdjük majd a találkozót. Ehhez képest, mire épp csak felocsúdtunk a kezdés után, már 0-3 állt az eredményjelzőn… A vendégek kapusa, Barbara Arenhart ott folytatta, ahol egy hete abbahagyta, és a kapufáknál még a szerencse is rendre őt segítette, nekünk viszont elmaradt a védekezésünk a Podgoricában látottól.

4-4-nél így is sikerült egyenlítenünk, úgy tűnt, hogy kiegyenesedtünk, de a következő periódus megint Buducsnoszt-fölényt hozott. Háromszor játszhatott ellenfelünk emberelőnyben a tizenötödik percig és sajnos ki is használta a fórt, rendre megtalálta Radicsevicset, a jobbszélső pedig könyörtelenül kihasználta a helyzeteit. Nem úgy mi – Malestein, Klujber és Bölk is hiába próbálkozott, nem tudott a kapuba találni. Bajban voltunk, görcsös volt a játékunk, 5-9-nél időt kellett kérni, és elsősorban az volt a feladata az Elek Gábort helyettesítő Mihály Attilának, hogy megnyugtassa a lányokat.

Háfra Noémi és Tóth Nikolett új lendületet hozott a játékunkba, de elképesztően sokat hibáztunk a helyzeteknél, miközben kétszer is faulttal együtt szerzett gólunkat fújták vissza a játékvezetők. Megközelítőleg ugyanazt nyújtottuk, mint az odavágón, csak épp a Buducsnoszt nagyot lépett előre támadásban, így a félidőig gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését… Merthogy a játékrész hajrájában hiába kerültünk már viszonylag könnyebben helyzetbe, egyszerűen alig-alig tudtunk gólt lőni Arenhartnak, aki ihletett formában védett.

A szünetre kialakult hatgólos hátrány összesítésben már kilencet jelentett, s mivel borítékolható volt, hogy a podgoricaiak túljutnak a tizenkilenc találaton, a második félidőt tíz góllal kellett volna megnyernünk.

Megpróbálni azonban meg kellett a lehetetlent.

A hatból az első támadást követően hét lett, de ezután őrült rohanásba kezdtünk – szemben a vendégekkel, akik a középkezdésig is alig-alig értek el. Janurik Kinga védései után előbb három gólra zárkóztunk, majd a negyvenharmadik percben Kovács Anett már mínusz egyre hozta a csapatot. Újra meccsben voltunk, de a hibák nem igazán fértek bele, minden egyes kihagyott helyzet vagy elrontott hetes dupla jelentőséggel bírt. Mert fogyott az idő…

Közben eldőlt, hogy legalább négy gólos győzelem kellene a továbbjutáshoz. Negyed óra volt hátra, még öt gólt kellett volna közé tenni, és ez még akkor is soknak tűnt, ha ez a Fradi egészen másképp nézett ki, mint az első félidei. Emily Bölk mindenesetre megújult, góljainak köszönhetően pedig egyenlítettünk 21-21-nél.

Itt sajnálhattuk igazán az elképesztő mennyiségű elpuskázott ziccert. Rohannunk kellett, ebbe pedig ismét hibák csúsztak – ugyanúgy, ahogyan Podgoricában, most sem tudtuk tartani a színvonalat, amikor igazán jól ment a játék.

Az ötvenharmadik percben megint kettő, összesítésben öt volt a vendégek előnye, de öt perccel a vége előtt egyenlítettünk, sőt, négy perc, húsz másodperccel a lefújást megelőzően először a meccs során átvettük a vezetést. Klujber kettőre növelte az előnyt, de már csak két perc volt hátra, és passzívnál gólt kaptunk.

A második félidőben mutatott feltámadás miatt büszkék is lehetünk, de egyelőre sokkal erősebb érzelem a csalódás, amelyet a kiesés okoz. Mert jó csapat ellen maradtunk alul összesítésben két góllal, de a négy félidő alatt csupán egyszer nyújtottunk olyan teljesítményt, amilyenre valójában képesek vagyunk.