2024. szeptember 21.
Az idény eddigi legnagyobb kihívása előtt állunk
Női kézilabdázóink Norvégiában lépnek pályára vasárnap az előző idény Európa-liga-győztese ellen.

Pénteken kora délután Norvégia felé vette az irányt női kézilabdacsapatunk (videó ITT, az FTC Kézilabda TikTok-oldalon), amely vasárnap 14 órától története során először lép pályára a Storhamar ellen. Az Oslótól mintegy nyolcan kilométerre északra, az ország legnagyobb tava, a Mjosa partján fekvő, harminckétezer lelkes városba müncheni átszállással utaztak a lányok, akik így szombaton már a mérkőzés helyszínén gyakorolhatnak. Van is mire felkészülni, hiszen bár a Storhamar csupán másodszor szerepel a Bajnokok Ligájában, az előző idényben megnyerte az Európa-ligát, ez pedig mindenképp tiszteletet érdemel. Emlékezhetünk, hogy a 2022-es El-győztes Bietigheim a sikerét követő második évben a BL-döntőig jutott, de az is jelzésértékű, hogy a Storhamar a fináléban a most a CSM Bucuresti és a Metz elleni mérkőzések után három ponttal álló Besztercét múlta felül.

Riválisunk érdekes eredményekkel indította a 2024/2025-ös idényt – legyőzte a bajnokságban a Viperst, illetve a Bajnokok Ligájában már-már megnyert meccset engedett döntetlenre a Metz ellen, aztán a Moldéval szemben tizenegy (!) gólos előnyt adott le a hétközi bajnokin. A legutóbbi összecsapáson aztán már nem bízta a véletlenre, tizenöttel múlta felül a Fanát (20-35), de a rajt óta eltelt mintegy három hétben megmutatta, hogy igen komoly teljesítményre, valamint váratlan visszaesésre is képes. Vasárnap arra ugyanakkor aligha számíthatunk, hogy a Storhamar koncentráció nélkül, túlzott magabiztossággal játszik majd, mint vélhetően  a Molde ellen tette 15-4 után. Sokkal inkább készülhetünk rendkívül összeszokott és egységes riválisra, amely tulajdonképpen különösebb nyomás nélkül kézilabdázhat. Az előző évi sikercsapatból távozott a Ludwigsburg kedvéért a balátlövő Guro Nestaker, aki az Európa-ligában negyvenhét gólt lőtt, és ezzel csapata második legeredményesebb játékosa volt. A legtöbb találatot az irányító Annika Obadidli jegyezte (nyolcvanhármat), vagyis az ő játékéra különösen oda kell majd figyelni. A mieink két győzelmüknek köszönhetően (a Podravka elleni sikerről ITT, a Nykobing legyőzéséről pedig ITT írtunk) a csoport éléről várják a folytatást, a cél pedig az, hogy a hét végén is az első helyen álljon együttesünk.

– Az eddigi legnagyobb kihívás előtt állunk, az biztos – mondta Allan Heine, amikor a vasárnapi mérkőzésről kérdeztük. – Jó csapatról van szó, amely a norvég kézilabdára jellemző stílust képvisel, a bajnokságban megverte a Viperst, és a Metz ellen is hajszálnyira volt a győzelemtől. Rangadót játszottunk Mosonmagyaróváron is, de úgy vélem, ez más szintű összecsapás lesz, jó játékra van szükség ahhoz, hogy elérjük a célunkat, hogy hazavigyük a két pontot.

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 3. forduló

Storhamar Handball Elite - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: OBOS Aréna, Hamar (Norvégia)
Időpont: 2024. szeptember 22., vasárnap, 14 óra
Játékvezetők: Marija Ilieva és Silvana Karbeska (macedónok)
Jegyvásárlás: online ITT, vagy személyesen a helyszínen
TV: Sport 1

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin