2022. május 11.
Az idény utolsó idegenbeli találkozója jön
Női kézilabdacsapatunk pénteken este a bent maradást már biztosan kivívó Budaörs vendégeként lép pályára.

A Szombathelyen aratott győzelmével pontszámban utolérte a Győrt női kézilabdacsapatunk, a gólkülönbség azonban továbbra is jelentős a két együttes között – még negyvennyolc gólt kellene ledolgozni. Ez szinte lehetetlen, tekintve, hogy ugyanúgy két bajnokit játszik még mindkét fél, ezért a legfontosabb, hogy a magunk feladatát megoldjuk, vagyis, hogy megnyerjük mindkét összecsapást.

Elsőként pénteken este a Budaörs ellenit.

Ellenfelünk 2019-ben esett ki az NB I-ből, s bár a félbeszakadt idény miatt elsőre még a másodosztályban ragadt, legutóbb azonban magabiztosan vívta ki a visszajutást. Most pedig a bent maradást is, a bajnokság utolsó harmadában már nyugodtan játszhatta a meccseket. A Budaörs két fordulóval a vége előtt a tizenegyedik helyen áll, és várhatóan jelentősen nem is változik már a pozíciója, legfeljebb egyet léphet előre vagy csúszhat vissza. Az idény során a legtöbb pontot a tabella hátsó régiójához tartozó riválisok ellen gyűjtötte, de a Siófok (24-29) és a Mosonmagyaróvár (35-31) legyőzése komoly skalp, és ez a négy pont jelenti gyakorlatilag a nyugodt szezonzárást.

A budaörsiek legeredményesebb játékosa Jovana Jovovity, aki huszonnégy meccsen százhuszonhét gólt lőtt, de a meccsátlagot tekintve alig marad el tőle Pálos-Bognár Barbara, aki tizenkilenc fellépésén nyolcvanhatszor talált az ellenfelek kapujába.

Az idény során január 26-án találkoztunk először Buday Dániel csapatával, s akkor magabiztosan nyertünk, tizenöt góllal (38-23) voltunk jobbak, pedig az első félidő viszonylag szorosan alakult, a szünetben csak öt góllal vezettünk. Budaörsön legutóbb 2018 szeptemberében lépett pályára a Ferencváros női kézilabdacsapata (és nyert 38-26-ra), épp ezért a hírek szerint a jelentős az érdeklődés a péntek esti találkozó iránt.

A vendégszektorba szóló jegyek elővételben, valamint a meccs napján is megvásárolhatóak, a teljes árú belépők 3000, a diák/nyugdíjas jegyek 1500 forintba kerülnek.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
25. forduló

Moyra-Budaörs Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Budaörs, Városi Uszoda és Sportcsarnok
Időpont: 2022. május 13., 18 óra
Játékvezetők: Nagy Ferenc és Túróczy József
Jegyár: 3000 - felnőtt, 1500 - diák/nyugdíjas

Cikkajánló

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

Találkozz játékosainkkal az EFOTT-on!

Kézilabdacsapatunkból Hársfalvi Júliával, Emily Vogellel és Szeibert Annával is találkozhatnak a fesztiválon.

Eb-döntő után: „Óriási tanulópénz volt a torna”

A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin