Vasárnap este ért haza Norvégiából női kézilabdacsapatunk, amely hétfőn már folytatta is a munkát. Szerdán itt a következő mérkőzés, az MTK elleni idegenbeli bajnoki – a győzelem kötelező elvárás, de a tavalyi emlékek alapján mindenképp célszerű óvatosnak lenni.
Emlékezhetünk, hogy a Riz Levente Sport- és Rendezvénycsarnokban csak óriási küzdelem árán tudtuk megszerezni a két pontot: a szünetben négygólos hátrányban voltunk, és még az ötvenedik percben is kettővel rosszabbul álltunk, de végül egyetlen találattal nyertünk. Igaz, ha hozzátesszük, hogy az MTK egyik legjobbja, Simon Petra azóta visszatért a kölcsönből a Népligetbe, akkor valamivel nyugodtabbak lehetünk, illetve az azon a meccsen kilencszer eredményes Pál Tamara se a kék-fehérek játékosa már.
Fiatal játékosunk épp a minap beszélt arról, hogy kisebb már benne a drukk a mérkőzések előtt, elvégre túlvan már egy teljes felnőtt idényen. Bízunk benne, hogy ez látszik majd a teljesítményén is, ha lehetőséget kap rá, hogy pályára lépjen.
Ellenfelünk egyébként nem kezdte jól a bajnokságot, a papírformának tekinthető Győr elleni vereség (38-24) mellett a Budaörs (32-33) és a Kisvárda (28-25) ellen se jött össze a pontszerzés. A mieink ezzel szemben a tabella élén állnak az ugyancsak százszázalékos DVSC-vel együtt. Az eddigi három bajnokin a lányaink közül Angela Malestein volt legtöbbször eredményes (20), a képzeletbeli dobogón őt Klujber Katrin és Andrea Lekics követi egyaránt tizenhat találattal.
A szerdai összecsapással kapcsolatban csapatunk válogatott balszélsője, Márton Gréta elmondta: „Mély nyomot hagyott bennünk a hétvégéi vereség mértéke, de minden erőnket összeszedjük, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Az MTK elleni meccs is egy lehetőség arra, hogy bizonyíthassunk és formába lendüljünk. Nem becsüljük le ellenfelünket, tavaly is nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, de szeretnénk elhozni a két pontot.”
A bajnokiról az M4 Sport kézilabdás Youtube-csatornája élő közvetítést ad. Aki a helyszínen szeretné buzdítani a csapatot, az a mérkőzés előtt a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tud belépőt váltani egységesen 1500 forintért.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
4. forduló
MTK Budapest – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: 2023. szeptember 20., 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Jegyek: Jegyvásárlás a helyszínen, jegyár: 1500 forint
Tv: M4 Sport Kézi élő Youtube-csatorna
Női együttesünk szombaton a szlovén fővárosban lép pályára a Krim Mercator Ljubljana vendégeként. A mérkőzésre online lehet belépőt vásárolni 5 euróért az alábbi linken: https://www.mojekarte.si/en/rk-krim-mercator-ftc-rail-cargo-hungaria/tickets-1172538.html
A helyszínen a szervezők a vendég szurkolókat elkülönített szektorba helyezik majd.
A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.
Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.
Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!
Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.
Visszavonuló beállónk érzelmesen beszélt a klubról, a pályafutásáról és a jövőbeli terveit is vázolta.
Női kézilabdacsapatunk vasárnap este a Szombathelyi KKA ellen zárja a 2025/2026-os évadot.
Női kézilabdacsapatunk a várakozásoknak megfelelő különbséggel nyerte meg a NEKA elleni mérkőzést.