2021. május 27.
Az MTK-n át vezet az út a bajnoki címig
Ha pénteken, hazai pályán akár csak egy góllal is legyőzzük ellenfelünket, akkor bajnokok vagyunk.

Néhány héttel ezelőtt, a Győr legyőzése után pontosan abban reménykedtünk, hogy az lesz a helyzet, ami most valójában: hogy ha nehezen is, de továbbra is a bajnoki cím sorsát a kezünkben tartva jutunk el az utolsó bajnokiig.

Az elmúlt hetekben a tét legfeljebb fékezte, de nem bénította meg a csapatot, és a profi mentalitást dicséri, hogy higgadt maradt, mindig csak az épp aktuális célra, a következő meccs megnyerésére koncentrált. Az egyik legnehezebb mérkőzésünket, a debreceni rangadót megnyertük (27-29) Fehérváron pedig, az utolsó idegenbeli mérkőzésünkön, a lányok már az első félidőben tízgólos vezetésre tettek szert, hogy ne is legyen kérdés, hogy ki lesz a mérkőzés nyertese. Az eredmények után egyelten lépés maradt, az MTK elleni bajnoki, amely megnyerésével újra bajnok lehet a Ferencváros.

A kék-fehérek a tabella hetedik helyén állnak, és miután szerdán, hazai pályán kikaptak a DVSC-től (32-35), már nem maradt esélyük, hogy megszerezzék a nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyet. Az MTK ennek ellenére is sikeres idényt tudhat magáénak, hiszen a Magyar Kupában a negyeddöntőig jutott, csupán a Győr tudta őket megállítani. A csapat az idény végére kicsit elfogyott, mert több sérültje is akadt, például Szöllősi-Zácsik Szandra, aki vállsérülést szenvedett. Dávid-Azari Fruzsinára pedig gyermekáldás miatt nem számíthat Golovin Vlmagyimir vezetőedző. Ott lesz a pályán azonban Pál Tamara, aki nemcsak az együttes házi gólkirálya, hanem az egész NB I legeredményesebb játékosa is. Pénteki ellenfelünknél több ismerős arcot is felfedezhetünk majd, ugyanis Szekerczés Luca korábban a Fradit erősítette, de Szabados Gréta is megfordult a Népligetben, valamint Suba Sára jelenleg kölcsönjátékosunkként szerepel ellenfelünknél.

Az előző idényről felemás emlékeink lehetnek az MTK elleni párharcokról. Hazai pályán magabiztos, felszabadult játékkal, tizennégy góllal, 36-22-re győztünk. Az Elektromos csarnokban azonban hidegzuhany ért minket, mert ellenfelünk játékával annyira meggyűlt a bajunk, hogy csupán döntetlen értünk el a mérkőzésen, ami hatalmas csalódás volt számunkra.

Az idei bajnokságban februárban találkoztunk a kék-fehérekkel és sikerült valamelyest helyreállítanunk a világ rendjét 34-25-ös győzelmünkkel. Az akkori meccs is jól példázza azonban, az MTK-t sosem lehet lebecsülni, ugyanis többször is vissza tudott kapaszkodni, nyolcgólos hátrányból négygólosra olvasztva a differenciát. A mostani mérkőzésen is végig koncentráltan kell majd játszanunk, hogy még véletlenül se merüljön fel ellenfelünkben a gondolat, hogy pontot szerezhet.

A jelenlegi helyzetünk kapcsán érdemes felidézni, hogy utoljára, a 2014/15-ös idényben voltunk bajnokok, ám akkor még más lebonyolítási rendszer volt a bajnokságban. Hat éve két győzelemig tartó párharcot vívtunk a Győrrel a bajnoki döntőben, amit végül két meccs alatt meg is nyertünk. Otthon, hosszabbítás után büntetőkkel 37-36-ra, idegenben pedig a rendes játékidőben 27-25-re győztünk. Az akkori keretből ketten képviselik magukat most is a Ferencvárosban, Szucsánszki Zita és Háfra Noémi. Mindketten aktív részesei voltak a döntőknek, hiszen az első mérkőzésen Zizi tizenhat (!) gólt szerzett, amiből csak kettő született a hetespárbaj során, Noémi pedig 16 évesen lépett pályára Tomori Zsuzsa cseréjeként, majd a büntetőknél ő maga is vállalkozott lövésre, amit értékesített is. Szucsánszki egyébként már a 2007-es bajnokcsapatunknak is tagja volt így ő (egyelőre) kétszeres ferencvárosi bajnoknak vallhatja magát.

Három éve, 2018-ban közel érezhettük magunkat az aranyéremhez. Egy őrült idény után az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa köztünk és az ETO között méghozzá úgy, hogy a jobb gólkülönbséggel rendelkező csapat örülhetett a záró forduló végén. A győriek a Békéscsabával, mi pedig a Váccal játszottunk. Fél perccel a lefújás előtt a bajnoki címért vezethettünk támadást, azonban hiába a csarnokban uralkodó pokoli hangulat, gólt végül nem sikerült szereznünk, így a dobogó második fokán végeztünk. A mostani keretünkből még többen emlékezhetnek erre a mérkőzésre, mert akkor is a csapatban volt Bíró Blanka, Csiszár-Szekeres Klára, Hadfi Gréta, Kovacsics Anikó, Márton Gréta, Schatzl Nadine, Szucsánszki Zita és Tóth Nikolett.  A lányok számára talán elégtételt jelentene, ha pénteken behúznánk a bajnokságot, ugyanis többen is közülük az első felnőtt bajnoki címüket ünnepelhetnék.

Az utolsó bajnoki mérkőzésünknek lesz egy különös szereplője, mert Suba Sára, aki már 2015-óta a Fradi játékosa, védéseivel a Ferencváros bajnoki címért való törekvéseit nehezítheti meg. Érdekesség, hogy Sára korábban váci kölcsönjátékosként az ominózus 2018-as bajnoki cím sorsáról döntő mérkőzésen is ellenfelünk keretének tagja volt.

Az MTK elleni mérkőzés pénteken, 18 órakor kezdődik, a meccsre minden belépő elfogyott.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA

26. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – MTK Budapest
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. május 28. 18 óra
Játékvezetők: Őri Erika és Pozdena Erika
Jegyár: minden belépő elfogyott
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Újra kölcsönbe megy Bánfai Kíra

A huszonegy éves jobbszélső a legutóbbi idényt a Debrecennél töltötte kölcsönben.

Megvolt a varázs, ami végig vitt minket az idényben

Csiszár-Szekeres Klára legkedvesebb fotóján egyik kezében kisfia, másikban pedig a bajnoki trófea látható.

Klujber: „Sosem készült rólam lövés közben jó fotó”

Jobbátlövőnk a gólörömmel is szeret erőt mutatni – vele folytatjuk a TOP 10-sorozatot.

Márton Gréti ágya fölé került a bajnoki arany

Márton Gréta TOP 10 – közönségkedvenc balszélsőnk nagy becsben tartja a 21 évesen megszerzett bajnoki aranyat.

Beállónk nem bánja, hogy csípte a pezsgő a szemét

Kisfaludy Anett idénybeli kedvenc képei között található a pezsgőfürdő is – folytatjuk a TOP10-sorozatot!

Kovács Anett: "sokat kellett bizonyítanom"

Válogatott jobbszélsőnkkel folytatjuk a TOP 10 sorozatot – megmutatjuk Kovács Anett tíz kedvenc fotóját.

Kovacsics különleges képei

Küzdelem, mosoly, boldogság – csapatkapitányunk szezonbeli tíz kedvenc fényképe és a történetük.

Bíró Blankával indul a „TOP 10” sorozatunk

A bajnokcsapatunk válogatott kapusa kiválasztotta az idény során róla készült fényképek közül a kedvenceit.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most