Története során először vívta ki női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligájában a közvetlen továbbjutást a negyeddöntőbe, így jelentősen könnyített a helyzetén a négyes döntőbe vezető utat illetően. Együttesünk ennek értelmében ellenfélre várt, és bár már az odavágó után borítékolható volt, hogy a Storhamart kiejtő Odensével játszunk majd, ez csak a visszavágó után vált hivatalossá. A dánok végül oda-vissza, összesítésben 58-41-re nyertek, és bejutottak a legjobb nyolc közé.
A FINAL4-ba jutásról döntő párharc első mérkőzését Dániában rendezik április 19-én vagy 20-án, míg a visszavágó egy héttel később, április 26-án vagy 27-én lesz az Érd Arénában. A végleges időpont várhatóan a következő napokban eldől, a jegyértékesítés részleteiről pedig ezt követően adunk tájékoztatást.
Az Európai Kézilabda Szövetség hétfőn délután közzétette a mérkőzések hivatalos időpontjait. Ennek értelmében együttesünk Dániában április 20-án, vasárnap 16 órakor, a visszavágón pedig április 26-án, szombaton 16 órakor lép pályára.
BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő
A párosítás
FTC-Rail Cargo Hungaria - Odense Handbold
Metz Handball - Brest BHB
Győri Audi ETO KC - HB Ludwigsburg
Team Esbjerg - CSM Bucuresti
A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.