2022. november 25.
Balatonbogláron indul újra a klubidény
Az Európa-bajnoki szünet után az újonc NEKA vendégeként folytatja a K&H Ligában női kézilabdacsapatunk.

Több mint egy hónap után játszik ismét tétmérkőzést női kézilabdacsapatunk, az október 22-i, csehországi Banik Most elleni Bajnokok Ligája-találkozó után ismét idegenben lépünk pályára, ezúttal az újonc Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában, Balatonbogláron. A keretbe visszatértek az Európa-bajnoki résztvevőink, előbb a magyarok és Emily Bölk, végül pedig Angela Malestein és Béatrice Edwig is, persze, kérdés, milyen szerep hárul majd a vasárnap a kontinenstorna hajrájában is érdekelt játékosainkra, akik csupán egy-két edzésen vehettek részt eddig.

Ellenfelünk pillanatnyilag két ponttal a tabella tizenharmadik helyén áll, egyetlen győzelmét a másik feljutó Békéscsaba ellen szerezte hazai pályán, de kifejezetten szoros meccset játszott a Budaörs, a Vác, a Siófok, valamint az Érd ellen is, és csak a Győrtől kapott ki nagy különbséggel.

Érdekesség, hogy a nagyon fiatal boglári együttes keretében négy korábbi játékosunk is szerepel, Ferenczy Diána és Gém Léna idén nyáron igazolt klubunkból a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, Zsembery Viktória kétéves külföldi kitérője után szintén a mostani évadtól erősíti a soraikat, míg Kovalcsik Bianka a 2018/19-es szezontól NEKA-játékos.

A jelenlegi néven először szerepel az NB I-ben a Balaton-parti egyesület, mégsem mondható abszolút újoncnak, mivel a 2020/21-es idényben a Szent István SE-vel indított már közös csapatot (Boglári Akadémia-SZISE) az élvonalban, ráadásul túlnyomórészt a saját fiataljaira támaszkodva. Akkor az évad végén a tizenharmadik helyen zártak, vagyis kiestek, de az utolsó fordulóig harcban voltak a bennmaradásért. 

A mostani találkozónak természetesen mi leszünk az egyértelmű esélyesei, a két pont megszerzése mellett pedig a gyakorlás is cél lehet, hiszen a boglári lesz az utolsó mérkőzésünk a CSM Bucuresti elleni dupla BL-csata, valamint a Győr elleni szuperrangadó előtt.

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
6. forduló

NEKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: NEKA Csarnok, Balatonboglár
Időpont: november 27., 18:00
Játékvezetők: Őri Erika, Pozdena Erika
Jegyek: 1000 forint - online jegyvásárlás itt: https://tickets.funcode.hu/event/neka_ftc_rch_1127/pyos
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/watch?v=ZcnGCHMFGKo

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin