2020. szeptember 9.
Bátor, felszabadult MKC vár ránk
A második fordulóban a rajton óriási meglepetést okozó Mosonmagyaróvár vendégei leszünk.

Női kézilabdacsapatunk szombaton jó hangulatú mérkőzéssel nyitotta a szezont, a Vác magabiztos legyőzése után elégedetten ünnepelte a lányokat az Elek Gyula Arénába kilátogató mintegy nyolcszáz néző. Együttesünk vasárnap pihenőt kapott, de hétfőn és kedden már két-két edzéssel folytatta a munkát – a délelőtti program jobbára labda nélküli, erősítő, stabilizáló és prevenciós jellegű gyakorlatokat tartogatott, míg délutánonként a meccsekre való felkészülés konkrét elemei kerültek elő.

Szerdán pedig már itt is van a következő találkozó – általános vélekedés a csapat háza táján, hogy oda kell figyelni a Mosonmagyaróvárra, amely komoly meglepetést okozott azzal, hogy a szezonrajton idegenben verte meg a Debrecent (30-31). Épp emiatt egészen biztosan feldobódott hangulatban, önbizalommal telve vár ránk az MKC, amely ráadásul különösebb veszítenivaló nélkül léphet pályára a mieink ellen. A legkomolyabb figyelmet a móvári átlövők érdemelnek, közülük is az előző éveket az MTK-nál eltöltő Tóth Eszter emelkedett ki az első játéknapon, összesen kilencszer zörgette meg a Loki hálóját. Rajta kívül Kovács Patríciával, Sirián Szederkével, Stranigg Zsófiával és a tőlünk távozó Szemerey Zsófival erősített nyáron a Mosonmagyaróvár, vezetőedzőnek pedig Gyurka Jánost nevezte ki a klub.

Legutóbb 2018. szeptember 7-én léptünk pályára Mosonmagyaróváron, akkor rendkívül jó védekezéssel 24-13-ra nyertünk – lévén elsősorban a védelem tökéletesítésén dolgozik Elek Gábor, egy ehhez hasonló eredménnyel ezúttal is elégedett lenne. Ennél azonban várhatóan jóval nehezebb meccs elé nézünk, és a legfontosabb, hogy begyűjtsük a két bajnoki pontot. Szurkolóink ezúttal is segíthetnek a csapatnak, a vendégszektorba nyolcvan jegyet értékesít a hazai klub, egységesen 2000 Forintért, a kapukat 17:30-kor nyitják meg. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a higiéniás előírásokat kötelező betartani.

Ha pedig egy fél szemmel előre tekintünk, akkor már a szombati, Rosztov-Don elleni Bajnokok Ligája-összecsapásig is elláthatunk. Szurkolóink már megvehetik a belépőket az óriási csatának ígérkező meccsre, amelyen a világ egyik legjobbja ellen próbáljuk megszerezni első pontjainkat a megújult BL-ben.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA 

2. forduló 

Motherson Mosonmagyaróvár - FTC-Rail Cargo Hungaria 

Helyszín: UFM Aréna

Időpont: 2020. szeptember 9., 18:30

Játékvezetők: Bujdosó Máté és Horváth Viktor

TV: Élőben ITT! 

Cikkajánló

Válaszd Az Év Zöldség és Gyümölcs Kereskedőjét!

A Lidl kínálatában hetente átlagosan 130-féle zöldség és gyümölcs kerül a polcokra.

Már tíz pozitív eset női kézilabdacsapatunknál

Kedden ismét koronavírus-teszten vett részt csapatunk, és sajnos újabb négy személy tesztje lett pozitív.

Újabb négy pozitív teszt női kézilabdacsapatunknál

A Norvégiából hazatérő kézilabdázóink újabb négy tagjának lett pozitív a szombaton levett tesztje.

Két játékosa nélkül tért haza a csapatunk

Hosszas egyeztetéseket követően nyílt csak lehetőség rá, hogy női kézilabdacsapatunk haza utazhasson.

Közlemény: pozitív koronavírus teszt

Női kézilabdacsapatunk két játékosának koronavírus tesztje pozitív lett, elmarad a szombati mérkőzés.

Alkalmazkodni kell – korábban utaztunk Norvégiába

Szigorodtak a Norvégiába való beutazás szabályai – a tervezettnél egy nappal korábban indultunk a BL-meccsre.

Tíz fradista a női kézilabda-válogatott keretében

A 21 fős keret csaknem felét az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosai adják.

Könnyed hangolódás a norvég túra előtt

Negyed óra játék után a gázra lépett női kézilabdacsapatunk, tizenhat gólt lőtt zsinórban és simán nyert.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most